Születésnapi ünneplésre készült B. Vanessza és családja, de az élet közbeszólt, s a lány szerelme – akivel Vanessza négy napja közölte, hogy szakít vele – idő előtt véget vetett a bulinak.
D. Krisztofer a lábán lévő nyomkövetőt a X. kerületi otthonában tegnap reggel fél nyolc előtt levágta, a bűnügyi felügyelete helyéül szolgáló házból megszökött, s az újbudai Csóka utcába sietett.
A földszinti lakásban a tinédzser B. Vanessza az édesanyjával, a nagymamájával, és annak élettársával lakott. A támadó testvére szinte rögtön jelezte Vanesszának telefonon, hogy az öccse már úton van hozzájuk, mondván: beszélni szeretne vele.
A megrémült család felkészült a legrosszabbakra. Krisztofer egy bérelhető elektromos rollerral érkezett.
– A figyelmeztető telefonhívás után lementem a ház elé, az utca sarkától figyeltem egy jó darabig, de nem láttam sehol Krisztofert. Mire visszaértem a bejárathoz, már a mentősök és a rendőrök is ott voltak. A lakásban minden csupa vér volt, a gyerekek nem is voltak maguknál – emlékezett vissza a szörnyű pillanatokra Kertész Károly, aki pótnagyapjaként már nagyon régóta neveli Vanesszát.
Mint mondja, a támadó vélhetően kifigyelhette őt, így tudott túljárni az eszén. A földszinti lakásba pedig könnyen bejuthatott, hiszen a kapukódot is ismerte.
– A szakemberek helyszíni elmondása szerint Vanessza szívét is elérte a szúrás, de a védelmére kelő 35 éves anyukája sem úszta meg. Az ámokfutása után Krisztofer pedig elvágta a saját torkát – mondta a megtört családfő, aki jól ismerte a támadót.
– Sokszor megfordult már nálunk korábban, nagy szerelem volt közöttük. Többször is szakítottak, de mindig visszatértek egymáshoz. Egy ilyen szünet alatt összejött egy másik lánnyal, akit szintén bántalmazott. Egyszer még a fagyos Dunába is bedobta, tudtommal a többi között emiatt volt házi őrizetben – magyarázta az 51 éves Károly, aki ottjártunkkor azt várta, hogy az éppen szülinapos élettársát hazavigyék a rendőrök a kihallgatásról.
Vanessza családtagjai nagyon ellenezték a gyerekek kapcsolatát, de a lány sokáig nem tudott szabadulni a szerelmétől. A családtag elmondása szerint a lány gyakran járt Krisztoferhez Kőbányára, de néhány napja szakított vele. Károly szerint ezt nem tudta feldolgozni a fiú.
A szíved értem üvölt, értem hullnak a könnyeid, ahogy nekem is érted. Ha az életembe kerül, akkor is vigasztallak, mert tudom, hogy engem akarsz és harcolni fogok érted, ahogy te is harcolni fogsz!”
– olvasható a sokat sejtető írás azon a Facebook-oldalon, amit még együtt használtak a szerelmesek. Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint négy mentőegység érkezett a helyszínre, s a három sérültet súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A rendőrség Krisztofer ellen több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt indított eljárást. Információnk szerint tegnap kora délután még nem tudták kihallgatni. A késelést végignézte Vanessza tízéves öccse is, akit szintén kihallgattak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.