Aktuális

Nigériai valóságshow-ban szexelő rendőrnő ügyében rendelt el belső vizsgálatot a Scotland Yard

Bors

Létrehozva: 2019.08.13.

Eljárás folyik Khafi Kareem ellen, aki főnöke tiltása ellenére részt vesz a Big Brother nigériai változatában. A fiatal rendőrnő a műsor beharangozójában éppen a takaró alatt ügyködött egy másik villalakóval. Ezt meglátva tört ki a botrány az angliai rendőrőrsön.

A londoni rendőrség kötelékében 2015 óta szolgáló 29 éves nő, írásbeli engedélyt kért a feletteseitől, hogy had szerepelhessen a nigériai Big Brother valóságshow-ban. Ezt az engedélyt nem kapta meg Khafi Kareem, ennek ellenére mégis részt vesz a műsorban.

– Kért engedélyt arra vonatkozóan, hogy szeretne részt venni a műsorban, de ezt elutasította a Scotland Yard. Ennek ellenére titokban mégis elment a forgatásra. Ráadásul rendőrségi egyenruhában is készült róla egy fotó, amire még külön engedélyt is köteles lett volna kérni, ha az nyílvános helyen jelenik meg. Természetesen erre sem került sor – nyilatkozta a rendőrség szóvivője.

Aztán jött a kegyelemdöfés: felkerült az internetre egy elég intim jelenet a műsorból, ahol a nő és egy 31 éves üzletember éppen szexelnek a takaró alatt. Sőt, azóta állítólag terhes lett a férfitől, ezzel tovább fokozva Nigériában a hangulatot, Londonban pedig a botrányt.

A nigériai csatorna reklámjaiból az is kiderült, hogy a rendőrnő azért csatlakozott a műsorhoz, hogy a megnyerhető, átászámítva 23 millió forintot jótékonysági célra fordíthassa.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek