Aktuális

Megszöktette 11 éves szerelmét a 15 éves fiú

B. B.

Létrehozva: 2019.08.10.

Két országon átívelő hajszát folytattak a hatóságok egy magyar kislány, a 11 éves N. Dorottya után. A gyereket egy 15 éves szlovákiai kamasz csalta magával, ő vette rá a lányt, hogy együtt lássanak világot.

Valóságos rémálomba csöppent csütörtökön a csepeli N. család, amikor féltve imádott kislányuknak, a 11 éves Dorottyának nyoma veszett. A gyereket egy 15 éves érsekújvári fiú, K. Krisztián csalta el otthonról, többen Szlovákiában jelentették a feltűnésüket.

Az interneten ismerkedtek meg

A két fiatal korábban a TikTok nevű alkalmazáson keresztül ismerkedett meg. Kapcsolatuk olyannyira elmélyült, hogy Dorottya édesanyja egyik nap ott találta a kamasz fiút a nappalijukban. 

– Egyszer már találkoztak, de az édesanyja pont hazaért – mondta a Borsnak Dorottya nagynénje, Brigitta. Dorka édesanyja, mikor meglátta a két gyereket, azonnal hazaküldte Krisztiánt, és el is tiltotta lányát a furcsa tinitől. Dorka azonban nem akarta megszakítani a kapcsolatot, telefonon érintkeztek. Még az sem állította meg őket, hogy Dorka szülei a lány telefonját is elvették. A fiú csütörtökön másodszor is eljött Dorkáért, aki ekkor már két piros bőröndbe összepakolva cuccait várta, és telefonját, iratait hátrahagyva megszökött a fiúval. Egy utolsó kamerafelvételen még ugyan feltűnt a pakkokkal, de kétségbeesetten hazarohanó édesanyja már csak lánya hűlt helyét találta, Krisztián pedig még közösségi profiljait is törölte a szökés után. 

Pedofilok vadászterülete

A TikTok egy, a fiatalok körében népszerű telefonos alkalmazás, amelyen rövid videókat tehetnek közzé a felhasználók, és elsősorban a kreativitásra épít. Azonban többek szerint a letöltők között megszaporodtak az idősebb, fiatalokra vadászó pedofilok is, akik ezen keresztül cserkészik be áldozataikat.

Plakátoltak a szlovákoknál a szülők

A család a magyar rendőrséggel együtt nagy erőkkel kutatták Dorottyát, a szülők pedig azonnal kiutaztak Szlovákiába, hogy a helyszínen próbáljanak lányuk nyomára bukkanni.

– A szülők a fiú iskolájába is elmentek, ahova csak lehet, plakátokat tettek, a helyi hatóságokat is felkeresték – mondta az aggódó nagynéni. A hajszába a helyi taxisok is beszálltak, nekik is megmutatták a kislány fotóját, míg a nagynéni a moteleket kereste fel, és figyelmeztette őket Dorottya eltűnésére, délután már a szlovák hatóságok is nagy erőkkel keresték a gyerekeket.

Az eset végül szerencsésen végződött: Dorkát tegnap egy pécsi vonaton találták meg. Kiderült, hogy szerelme rávette, együtt lássanak világot, a kislány ezért csomagolt be olyan sok holmit.

– Édesanyja ment érte Szlovákiából. Nagyon boldogok vagyunk. Már csak szeretnénk látni, hogy épségben van, és megölelni őt – mondta az izgatott, de boldog nagynéni.  

Budapestig jutott el a kalandvágyó német fiú

Budapestig jutott el a kalandvágyó német fiú Egészen Budapestig jutott egy 12 éves német kisfiú. Alexander W. a német-francia határ melletti Kenzingenből indult, majd egy napos berlini városnézés uátán pattant a vonatra. Bár egyedül utazott, senkinek nem tűnt fel, csak a magyar zsaruk szúrták ki éjjel a Keleti pályaudvaron egyedül csellengő Alexet, aki állítása szerint csak látni akarta Budapestet. A gyereket épségben hazajuttatták a szüleinek.

Hátsó szándékkal közeledhetnek

A gyerekekre számtalan helyről leselkedik veszély az online térben.

– Egy gyerek megvezethető, becsapható és befolyásolható – mondta a Borsnak Makai Gábor szakpszichológus – Viszont már a világ felé is nyitni kezd, érdeklődik a másik nem iránt, elkezdi felfedezni a saját testét, beindulhatnak fantáziák, már érdekli, mint mondanak róla a fiúk, odafigyel az öltözködésére. A kora serdülő kor határán jó érzés megélni nekik azt, hogy rajongás tárgyai. Fontos, hogy ez náluk még nem a szexualitásról szól, hanem a kíváncsiságról és az önbecsülésük építgetéséről. Ezt azonban egy olyan ember kihasználhatja, akinek lehetnek hátsó szándékai is, akit már más vezérel, mint egy kíváncsi kislányt – magyarázta a szakember. – A virtuális tér olyan hely, ahol nagyobb valószínűséggel hálózható be valaki vagy verhető át, mivel nem vagyunk jelen, csak az írás marad, így sok lódítás átmegy a rostán. A gyerek sokszor észrevétlenül sodródik bele egy jó manipulátor csapdájába – figyelmeztet Makai Gábor

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714986613
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189297_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714986613
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181852_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika