Áder János ünnepi beszédet mondott a Parlament előtt: a magyarok sok álmából – demokrácia, többpártrendszer, szólásszabadság, az Európai Unióhoz való csatlakozás, NATO-tagság – valóság lett, néhánynak a beteljesülése azonban még várat magára. Harminc esztendővel ezelőtt a szabadság magját vetettük el. 1989-ben visszatért a remény, hogy a haza végre újra a magyarok otthona lesz. Otthon, ahol a világot a szívünknek kedves módon rendezzük be, ahol magunk alkotjuk törvényeinket, és ahonnan kitessékeljük az idegen, barbár eszméket – mondta az államfő. Olyan otthon, ahol félelem nélkül lehet élni, szabadon tanulni, becsülettel dolgozni, tisztességgel, hittel gyermeket nevelni – tette hozzá.
A honvédség új tisztjei eskütétele és avatása után bemutatót tartottak a Magyar Honvédség légi erejében szolgáló gépek. Köztük a JAS 39 Gripen típusú vadászgépei, harci helikopterek, szállítórepülők.
Díszes aratókoszorús felvonulással és kenyéráldással, ezzel egy több évszázados hagyományt felelevenítve köszöntötték Szent István ünnepét a Mesterségek Ünnepén, a budai várban.
A Magyarok kenyere program felajánlásával egy tonna lisztből készült Szolnokon a Kárpát-medence kenyere, amit szétosztottak az ünnepelők között. Idén nem egy óriáscipó, hanem öt, egyenként csaknem 70-100 kilogrammos kenyeret sütöttek. Így szimbolizálva Magyarországot és a programban résztvevő Kárpátalját, Felvidéket, Erdélyt és Vajdaságot.
Virágba borult az egész város, az 50. alkalommal megrendezett Debreceni Virágkarneválon. A menetben 18 virágkocsi mellett 10 hazai és 17 külföldi művészeti csoport is megmutatta tudását. Az évforduló alkalmából 50 belvárosi üzlet kirakatát rendezték be egy-egy esztendőt megjelenítő képekkel és virágokkal. A Nagytemplom terén pedig virágkapu alatt fotózkodhattak a látogatók.
Tűzijáték a Duna felett
Szent István ünnepén nem maradhat el a rendezvényt záró esti tűzijáték sem. Az időjárási viszonyok szerencsére nem befolyásolták a gyönyörű, körülbelül fél órás látványt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.