Aktuális

Hétköznapi hős: Rákos gyerekeknek adta a haját Viktória

R. K.

2019. augusztus 11. vasárnap 12:00

A szegények megmentőjeként ismerik Abaújszántó környékén Szilágyi Viktóriát. Mindenben segít a rászorulóknak, amiben csak tud. Pedig neki sem könnyű, ugyanis egy autóbalesetet következtében kerekesszékbe került.

Lassan bő egy évtizede, hogy Szilágyi Viktória élete gyökeresen megváltozott. A most 30 éves borsodi nő jelenleg Miskolc közelében, Abaújszántón él. A 2005-ös tragikus napon éppen a szomszéd faluba tartottak autójukkal, amikor a jármű megcsúszott a jeges úton, és egy fának csapódott. Viktória súlyos sérüléseket szenvedett: húsz százalékot adtak neki az orvosok a túlélésre: megsérült a feje, a tüdeje, a gerince, és a medencéje is eltört. Végül kerekesszékbe került, de ő egy pillanatra sem omlott össze, sőt!

– Gyerekkorom óta édesanyámmal segítettünk a rászorulókon, és egyből tudtam, hogy mindez a balesetem után sem lesz másképp – meséli a Vasárnapi Borsnak Viktória.

– A történtek után valóságos kötelességtudattá vált, hogy megkönnyítsem mások életét, ugyanis tudom, hogy a kiszolgáltatottság mennyire nehéz. Tisztában voltam vele: nem véletlenül maradtam életben, még sok dolgom van – mondja.

  Viktória mindig is szeretett volna egy közösség részeként segíteni másoknak, de hiába szervezkedett, a logisztikai résszel magára maradt. Kezdetben a Váraljai Fogyatékos Otthonnak szervezett gyűjtést, két családnak sikerült teljesen berendezniük az otthonát.

– Az egyiküknek leégett a házuk, a gyerekeket pedig el akarták tőlük venni. Hozzám fordultak segítségért, én pedig szíves örömest intézkedtem. Folyamatosan osztjuk a ruhákat, már jó pár tonna gazdára talált, de egyedül nem könnyű rászorulókat találni. Természetesen az élelmiszerosztás sem maradhat el. Főként tartós élelmiszercsomagokat állítunk össze azoknak, akik nagyon szegények, és jó látni, hogy mennyire hálásak érte – mondja.

 Viktória néhány éve a haját is levágatta, és a rákos gyerekeknek ajánlotta fel póthajkészítéshez. Igazán szívmelengető, hogy a példáját az akkor nyolcéves uno­kahúga is követte, aki szintén megvált 
a fenékig érő frizu­rájától.

A borsodi fiatal nő jelenleg a Jövőnkért Mozgáskorlátozott Egyesület tagjaként dolgozik, ahol szintén sok a beteg és idős ember, nekik próbál majd a jövőben segíteni.

– Re­mélem, hogy a történetem segít majd másokat is motiválni, és sokaknak példaképként szol­gálhatok – zárja beszámoló­ját a Borsnak.
 

További cikkek

Kellemetlen

Öt évig titkolta, hogy pornós, rettentő kínos, ahogy lebukott a családja előtt

Baleset

Két mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre: Szörnyű tragédia történt Bács-Kiskun megyében

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

Videó: a svéd kézisek odébb tették a rossz helyen parkoló autót Budapesten

metropol.hu

Friss kutatás! Jóval tovább fertőzhet az omikron, mint azt eddig hittük

origo.hu

Mozikban Mel Gibson és Sean Penn régóta várt filmje - videó

magyarnemzet.hu

Rákay Philip: A liberálisoknak is jobb vigyázni az ilyennel!

boon.hu

Hajléktalanná vált a két miskolci mentős (videóval)

nemzetisport.hu

MLSZ: Csányi Sándor nagyobb együttműködést vár a szurkolóktól

origo.hu

Az arany éve volt a tavalyi Kínában

nemzetisport.hu

MU: C. Ronaldo nem volt elégedett, letiltotta a Transfermarktot

life.hu

Váratlan fordulat! Mégsem Szilágyi Gerda írta a megdöbbentő sorokat?

nemzetisport.hu

Férfi kézi: hat játékost igazolhat a Tatabánya, Székely hazatérhet – sajtóhír

origo.hu

Élő internetes pornóban szerepel az RTL Klub egykori sztárja - képek