Halogatta a vizsgálatot, aztán jött a rettenetes hír

Halogatta a vizsgálatot, aztán jött a rettenetes hír

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 02. 19:00
Szörnyű diagnózissal sokkolta orvosa a fiatal nőt.
Bors

Köhögéssel és kiütésekkel kezdődött annak a 20 éves ausztrál lánynak a kálváriája, aki hetekig nem kereste fel az orvosát. Mondván, ez csupán ekcéma, ami a csípőjétől a bokájáig borította a testét. Később már annyira súlyos lett a helyzet, hogy erős, zsigerig ható fájdalom is társult a köhögéshez.

– A szívemtől kiindulva, egészen a bal vállamig éreztem azt a bizonyos égető fájdalmat. És a levegővétel is egyre nehezebben ment. Sírni tudtam volna a fájdalomtól – nyilatkozta Olivia Nikolic.

Ezek után vőlegénye unszolására kereste fel a közeli kórházat Melbourne-ben, ahol a vizsgálatok folyamán kiderült, daganatos, négyes stádiumú limfómája van. Az orvosok véleménye szerint ha két héttel később jön vizsgálatra, jó eséllyel már nem élne.

Limfóma esetén a nyirokrendszer sejtjei, a fehérvérsejtek rákos sejtként kezdenek viselkedni, ellenőrizetlenül osztódnak, illetve nem pusztulnak el kellő mértékben.

– Nem is sejtettem hogy ennyire súlyos a helyzet, hideg zuhanyként ért a hír – mesélte a lány.

Egy héttel később elkezdődött a kezelés, ami teljesen felforgatta a lány addigi életét.

– Kihullott a szemöldököm, szempillám, szteroidokat kell szednem, ennek hatására pedig jópár kilót felszedtem. De szerencsésnek tartom magam, mert akkor nem sok választott el a haláltól. Szerencsére a daganat már majdnem teljesen eltűnt és hamarosan teljesen fel fogok épülni – nyilatkozta Olivia Nikolic.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.