Tucatnyi helyszínelő lepte el a XV. kerületi Zrínyi utcát vasárnap reggel, miután egy 51 éves férfi holttestére bukkantak ez egyik családi házban. A helyszínre kiérkező rendőrök megállapították, hogy gyilkosság történt, az elkövető felkutatására hajtóvadászatot indítottak. A délelőtt folyamán a környéket teljesen átvizsgálták, a szomszédos kerteket kutyákkal fésülték át. Információink szerint a gyilkos eszközt, egy kést kerestek. A portára egy építőipari cég van bejegyezve, számos munkás élt albérletben a házban. Az áldozatot a közeli boltban jól ismerték.
– Három ukrán származású férfi is élt velük, akik előző este tömény alkoholt vásároltak. A saját kedvenceik mellett olyat is vittek, amit az áldozat szeretett fogyasztani. Az ivás közben veszhettek össze valamin – mondta a boltos. A tragédia után a három személy kocsiba ült, s Ukrajna felé vették az irányt. Végül fél 11-kor sikerült elfogni őket a határ menti Lónyánál.
– Az áldozat jóravaló, kedves ember volt, a légynek sem tudott volna ártani. Az egyik ukrán viszont kifejezetten agresszívan, gorombán viselkedett – tette hozzá egy utcabeli. Munkatársunktól
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.