Aktuális

Gulyás: 9 ezer forintnyi rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok

MTI

Létrehozva: 2019.08.23.

Kilencezer forint értékű rezsiutalványt kap minden nyugdíjas szeptember 30-ig - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Indoklásul azt mondta, hogy minden várakozásnál jobban teljesít a magyar gazdaság, amiből az idősebb korosztálynak is részesednie kell, "nagyon fontos kifejezni a megbecsülésünket, tiszteletünket" irántuk.

A háromszor háromezer forintos rezsiutalvány március 31-ig lesz felhasználható, a gáz-, illetve az áramszámlát lehet majd kifizetni belőle, és először Budapesten kezdődik a kézbesítésük, majd vidéken - mondta a miniszter, jelezve továbbá, hogy idén még fizetnek nyugdíjprémiumot és nyugdíj-kiegészítést is.

Kérdésre hozzátette, a kézbesítés és a nyomtatás díja várhatóan mintegy 2,5 milliárd forint lesz.

Azt ígérte, hogy a következő napokban részletes tájékoztatást adnak arról, milyen formában kapják meg az utalványt a nyugdíjasok.

Az időzítésről azt mondta, az elmúlt években mindig kaptak a nyugdíjasok Erzsébet-utalványt, ennek megszűnésével pedig most rezsiutalványt postáznak.

Gulyás Gergely közölte: azok a közfoglalkoztatottak, akik 2019. január 1. és július 31. között legalább három hónapig közfoglalkoztatotti jogviszonyban álltak - és ez augusztus 1-jén is fennállt -, nettó 54 ezer forint egyszeri plusz juttatásban részesülnek. 

Kilencvenkilenc-ezer emberről van szó, akik a közel egyhavi bérükkel megegyező juttatást megkapják - közölte.

A politikus ezt a döntést is egyrészt a gazdasági teljesítménnyel, másrészt a közfoglalkoztatottak számának csökkenésével indokolta, így ugyanis a közfoglalkoztatotti bérekre szánt pénzből kifizethető a juttatás.

Külpolitikai kérdésekre kitérve elmondta: Magyarországnak általános külpolitikai célja, hogy a világ vezető hatalmaival jó viszonyt ápoljon, és ez az év is bizonyítéka annak, hogy ez sikerül.

Orbán Viktor miniszterelnök idén tárgyalt már Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban, hétfőn Angela Merkel német kancellár látogatott Magyarországra, remélhetőleg Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is még idén sor kerülhet egy közvetlen találkozóra, és Kínával is jó viszonyt ápol Magyarország - fejtette ki a Miniszterelnökség vezetője.

A német kancellár hétfői soproni látogatásával kapcsolatban Gulyás Gergely örömét fejezte ki, hogy Angela Merkel világossá tette, a visegrádi együttműködés Európa egészének érték, és elismerően beszélt az EU-s pénzek magyarországi felhasználásáról, ami a miniszter szerint rendkívüli fontosságú az új, hétéves uniós költségvetés elfogadása előtt.

Hozzátette: Németország azt szeretné, ha a következő év második felében aktuális német uniós elnökség előtt elfogadnák a büdzsét.

A Miniszterelnökség vezetője elmondta: a kormány Trócsányi Lászlót támogatja, hogy uniós biztos legyen, de "megszoktuk", hogy ha valaki a magyar kormánypártok soraiból kerül ki, azt támadások érik az Európai Parlamentben. 

Ugyanakkor nem lehet elfelejteni - jegyezte meg -, hogy Trócsányi László egy olyan listát vezetett az EP-választáson, amely 53 százalékot ért el.

Szólt arról is, miszerint az a látszat alakult ki, mintha a jogállamisági kérdések a közép-európai országoknak nem lennének fontosak, holott ők nem az ellen vannak, hogy legyen egy eljárás, amelynek keretében értékelik a tagállamokat, hanem az ellen, hogy többféleképpen definiálják a jogállamiságot, hiszen így ami az egyik országban elfogadott, a másikban nem.

A közigazgatási létszámstopról szóló sajtóhíreket firtató kérdésre a miniszter úgy reagált: nem lépett hatályba ilyen döntés a területi közigazgatásban, a kormány a központi közigazgatásra vonatkozóan határozott arról, hogy ha egy álláshely fél éven át betöltetlen volt, akkor az központi álláshely lesz, és csak kormányzati hozzájárulással tölthető be.

Az egyszer használatos műanyagok betiltását firtató felvetésre azt mondta: van kormányzati szándék a szelektív hulladékgyűjtés támogatására, de ha az EU jogharmonizációt igénylő, kötelező szabályokat vezet be, a kabinet eleget fog tenni azoknak.

A babaváró hitelt érintő kérdésre azt felelte: összességében nyitottságot tapasztalnak a bankok részéről, ha azonban vannak vitás esetek, akkor fontos, hogy a bankfelügyelet azonnal és hatékonyan járjon el. 

Ha pedig a szabályozáson kell esetleg módosítani, a kormány nyitott rá - tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy Sermer Ádám visszalépésével a Liberálisok is támogatják Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltségét, Gulyás Gergely úgy reagált: ezzel Karácsony Gergely programjának a drogliberalizáció is részévé vált.     "Ennek a szövetségnek az alapja a drogliberalizáció" - fogalmazott, hozzátéve: ha ma azok a pártok lennének hatalmon, amelyek Karácsony Gergelyt jelölik, akkor megszűnne Magyarországon a drogokkal szembeni, jelenleg hatályos szigorú büntetőjogi védelem.

Azzal összefüggésben, hogy a gyülekezési joggal való visszaélés miatt beidézték a rendőrségre Kerpel-Fronius Gábort, a Momentum politikusát, a miniszter úgy reagált, nem ismeri a konkrét ügyet, de szerinte egy közterületi sajtótájékoztató a főszabály szerint bejelentés nélkül is megtartható.

A műtők légkondicionálásáról szóló kérdésre hangsúlyozta: ma Magyarországon nem fordulhat elő, hogy nyáron olyan műtőket használjanak, amelyek nem klimatizáltak.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek