Aktuális

Fradi-Suduva 4-2: 15 év után újra csoportkörben a magyar csapat

K. B.

Létrehozva: 2019.08.29.

Történelmet írt a magyar bajnok Ferencváros focicsapata, amely másfél évtized után jutott főtáblára nemzetközi kupában, miután az Európa Liga-rájátszás visszavágóján, fordulatos meccsen 4-2-re verte a litván Suduva csapatát.

Jó helyzetből várta a csütörtöki esti, Groupama Arénában megrendezett visszavágót a magyar bajnok, miután a Suduva otthonában 0-0-s döntetlent ért el. Az EL-csoportkörbe kerülésről döntő budapesti meccs azonban nem kezdődött ilyen fényesen számukra, a 11. percben egy védelmi hibával nehéz helyzetbe hozta magát a Fradi. Marcel Heiser és Lasha Dvali addig passzolgatott hátul, míg utóbbi eladta a labdát, amit Ovidijus Verbickas kíméletlenül kihasznált. Bár lövésébe még beleért a blokkolni igyekvő Miha Blazic, a labda Dibusz Dénes kapujába került.

A magyar csapat ezután mindent megtett az egyenlítésért, előbb Varga Roland célzott a tizenhatoson kívülről, majd a 32. percben Lovrencsics Gergő életerős lövése suhant el a kapufa mellett. Három perccel később Tokmac Nguen indította Franck Bolit, akivel szemben a tizenhatoson belül szabálytalankodott Ivan Kardum kapus, Marco Guida játékvezető büntetőt ítélt, de csak sárga lapot adott a hálóőrnek – a kiállítást követelő magyar szurkolók és a kispad legnagyobb felháborodására, Lipcsei Gábort, a Ferencváros gyúróját el is küldte a kispadtól a bíró. A tizenegyest Varga Roland higgadtan értékesítette, amivel egyenlített a zöld-fehér együttes.

Még a vezető gól is megszületett az első félidőben, a 46. percben Oleksandr Zubkov kapu elé lőtt labdáját Boli perdítette a kapuba úgy, hogy még a kapufát is érintette. A 64. percben aztán a litvánok csatára, Mihret Topcagic egyenlített, és némította el a Groupama Aréna közönségét, de csak egy pillanatra, ugyanis a meccsen végig kiváló hangulatot varázsló 20 ezer Fradi-szurkoló azonnal buzdítani kezdte csapatát.

Aminek két perccel később meg is lett az eredménye, Sigér Dávid passzából Tokmac indult el a kapu felé, és a tizenhatoson kívülről lőtte ki a kapu bal alsó sarkát, ismét előnyhöz juttatva a magyar bajnokot. Ezután szinte egymást követték a Fradi-helyzetek, á, Zubkov és Boli is ziccert hibázott, és a csereként beálló Isael sem használta ki az előtte adódó lehetőséget.

A hosszabbításban aztán jött a továbbjutás kérdését végleg eldöntő gól, Zubkov ellen a tizenhatoson belül szabálytalankodtak a litvánok, a tizenegyest ezúttal Mikalaj Szihnyevics értékesítette, így 4-2-es összesítéssel a Ferencváros jutott az Európa Liga főtáblájára. A zöld-fehéreknek ez legutóbb 15 éve sikerült még a sorozat elődjének számító UEFA Kupában, úgyhogy volt okuk a meccs utáni ünneplésre a játékosoknak és a szurkolóknak. A csoportbeosztást pénteken 13 órától sorsolják.

- Nagyon büszke vagyok a játékosokra, kétszer is vesztett állásból jöttünk vissza, ami hatalmas lelkierőt és küzdeni tudást mutat. Ha valaki csak az eredményt látja, talán nem gondolná, hogy nehéz mérkőzés volt, de nagyon meg kellett küzdenünk. Jó csapat volt az ellenfelünk, nehéz volt ellenük futballozni, nagyon meg kellett dolgoznunk ezért a sikerért. A Suduva abszolút megérdemelten jutott el idáig, erős csapat volt. A többi gólt a csoportkörre tartogattuk. Köszönöm a szurkolóknak, hogy végig támogattak minket, ezúttal is elképesztő hangulatot teremtettek a lelátókra - mondta Rebrov az Origónak.

- Jó látni, mennyit jelent az embereknek ez a csapat. Nyolc hónapja vagyok itt, és nagyon jó érezni ezt az egészet. Az első két gólunkat a lehető legjobbkor szereztük, előnnyel mehettünk neki a második félidőnek. Nagyon örülök, hogy tagja lehetek ennek a csapatnak, mindenki megérdemelte ezt a sikert, a játékosok, a stáb, a szurkolók. Az öltözőben mindenki ugrált, nagyon boldogok vagyunk, most egy nagyon rövid ideig kiélvezzük ezt a sikert" – mondta Tokmac az Origónak, aki megint a védjegyének számító mozdulattal szerzett gólt.

- Sokkal nagyobb nyomásra számítottunk az ellenféltől már a meccs elején, de nekünk is akadtak lehetőségeink. Sikerült megszereznünk a vezetést, de végül egy drámai meccsen nem éppen úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt szerettük volna. Az első félidő végén kapott gól megfogott minket, de 2-2-re is sikerült visszajönnünk. Volt helyzete mindkét csapatnak, a szurkolók jó meccset láthattak. Jó esélyünk volt bejutni a csoportkörbe, de ez most a Ferencvárosnak sikerült, ehhez pedig gratulálok, és sok sikert kívánok a csoportkörre – mondta az ellenfél trénere, Vladimir Cheburin.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek