Különleges és gyomorforgató bűntény részleteit mutatta be a Daily Mail: egy 13 éves kislányt a család egyik barátja, egy pedofil férfi megerőszakolt, majd a lányka teherbe esett és egy gyermeke született. Ez a brit kislány - akire a hivatalos iratok csak Vickyként hivatkoznak - mára felnőtt, és be szeretné perelni a saját (pedofil) apját.
A 35 éves, örökbe fogadott Vicky pár éve fedezte fel fogantatásának történetét, amikor adoptálásának körülményei után kutatott. “Az iratokból kiderül, hogy anyám egy babára vigyázott a férfi házában, amikor az megerőszakolta. A szöveg hét különböző helyen is nemi erőszakot említ. Benne van a neve és a címe is, így a hatóságok, a rendőrség tudott a dologról, mégsem tettek semmit” - magyarázta Vicky, aki szerint a törvény a hetvenes években cserben hagyta - akkor mindössze 13 éves - anyját.
Vicky azt hitte, mi sem lesz egyszerűbb, mint vádat emelni apja ellen - azonban sajnos tévedett. “Van DNS-bizonyítékom, mert én magam vagyok a DNS-bizonyíték. Én vagyok az élő, lélegző bizonyíték arra, hogy ez a férfi megerőszakolt egy gyermeket, és senkit sem érdekel.”
A törvény értelmében ugyanis maga Vicky nem tekinthető a nemi erőszak áldozatának, csak anyja - ő azonban nem kíván vádat emelni. Áldozat nélkül pedig sokkal nehezebb lesz a férit elítélni, mi több, Nagy-Britanniában precedensteremtő lenne egy ilyen ügy. “Emiatt a bűntett miatt élek. Az egész életem ehhez köthető, mégsem tekint senki áldozatnak.”
Az asszony ügyét támogatja Jess Phillips, a brit parlament egyik képviselője is, aki azért emelte fel a hangját: a nemi erőszakból született gyermekeket igenis tekintsék áldozatnak. Vicky egyébként amikor megtudta, hogy nemi erőszakból született, szembesítette mindezzel pedofil apját. A férfi állítólag nem tagadta, bár nem is erősítette meg a vádakat.
Vicky - mint mondja - nem csak magáért, de anyjáért is harcol, akinek kislányként a szörnyűségeket át kellett élnie - és aki minden bizonnyal igyekszik a rémtett összes emlékét kitörölni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.