Aktuális

Bizarr: Ez a nő jól hallja a szemgolyója forgását, és a vére áramlását is

Bors

2019. augusztus 29. csütörtök 21:30

Sokáig nem mert orvoshoz fordulni, ugyanis attól félt, őrültnek hiszik majd.

A 32 éves Gemma Cairns soha életében nem tapasztalta meg, milyen az, ha csend van. Hallása olyannyira érzékeny, hogy egyszerűen hallja ereiben áramló vérét és szemgolyója mozgását is.

Habár Cairns elment orvoshoz szuperhallása miatt, eleinte nagyon félt, hogy őrültnek fogják nézni, amikor mesél a testén belüli „zajokról”. Azelőtt egészen 14 éves koráig gondolta azt, hogy normális a dolog, ám amikor egyszer édesanyjának mesélt a hangokról, kiderült, hogy mégsem az.

Az évekig tartó kutatás során Cairns eleinte olyan gyógyszert kapott, ami kitisztítja az orr- és hallójáratát, ám ez nem meglepő módon hatástalan volt. Végül a nő beletörődött rendkívüli hallásába, és meggyőződött róla, hogy ezzel már egész életében együtt kell élnie.

Ez egészen 2016-ig tartott, akkor ugyanis Glasgow-ba költözött, ahol egy specialista végre megnevezte betegségét. Mint kiderült, Cairns mindkét fülcsatornájában van egy hiányzó csontdarab – egy olyan rész, amely egyensúlyérzékéért és hallásáért felel.

A diagnózissal együtt a fiatal anyuka reményt is kapott. Nemrég esett túl egyik fülének operációján, egy hónap múlva pedig a másikat is megműtik. Cairns azt reméli, a beavatkozással végre csendre és nyugalomra lelhet majd.

– Sosem tapasztaltam még a teljes csendet. Egész életemben hallottam valami zajt: hallom például a szemeim mozgását, a szívverésem és a vérem áramlását is – nyilatkozta Cairns, majd elárulta: – Amikor az emberek megtudják, hogy hallom a szemgolyóimat, mindig megkérdezik, hogy mihez hasonlít a hangja. Egyszerűen nem tudom a választ, lehetetlen bármihez hasonlítani.

A nő hozzátette, hogy valamiféle dörzsölődéshez hasonlít a hang, amit a szemgolyója mozgása ad ki. A betegség az egyensúlyára is hatással van: Cairns elmondta, hogy egy-egy erőteljesebb hangtól teljesen elveszti az egyensúlyát.

A nő ettől függetlenül normálisnak ítéli életvitelét, kisfiát neveli, és egy kávézóban dolgozik. Bevallotta, hogy már nagyon szeretné megtapasztalni a csendet.

Nem ő az egyetlen

Korábban már írtunk arról a 49 éves Maidstone-i családanyáról, aki hasonló problémákkal küzd. Pam Roberts környezetében mindig kell, hogy szóljon valami zene, ami elnyomja a szívverése vagy a szemgolyói hangját. A nő sajnos rosszabbul járt, mint Cairns: műtét után ugyanis állapota még elviselhetetlenebb lett.

(via)

További cikkek

Bukás

Óriási bukás lett a baloldali aláírásgyűjtés: elkéstek és keveset gyűjtöttek

Sztrók

Súlyos károsodást szenvedett a sztrókja után M. Richárd

Ez is érdekelhet

vg.hu

Hatékonyabb lehet az omikron ellen a Szputnyik a Pfizernél

ripost.hu

Ez az 5 leggyakoribb omikron tünet a gyerekeknél, amit minden szülőnek ismernie kell

origo.hu

Egymás után veszi a százmilliós autókat a baloldali milliárdos Bige László és fia

vg.hu

Koronavírussal került kórházba Kunhalmi Ágnes

kemma.hu

Rendőrségi fotón ismerték fel magukat a tatabányai tinik, azonnal feladták magukat

origo.hu

Nagy a baj a NASA szerint: bármikor becsapódhat egy aszteroida a Földbe

nemzetisport.hu

Női kézi: rejtett kamerákat találtak egy német csapat öltözőjében

origo.hu

A kormány stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Autoliv autóipari vállalattal

borsonline.hu

Most közölték a meteorológusok: rettenetes, ami mindjárt átvonul az országon

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: a koronavírusos francia játékos kiszökött a szegedi karanténból – sajtóhír

mandiner.hu

Franciaországban februárban fokozatosan feloldják a korlátozásokat

origo.hu

Már Magyarországon is rendelhető az új Opel Astra, az árától hanyatt fog esni