Aktuális

Bérgyilkossal ölette meg a kutyáját a dencsházi kocsmárosnő

B. B.

Létrehozva: 2019.08.06.

Krumplival, kenyérrel, hússal és alkohollal fizetett le egy bérgyilkost egy dencsházi kocsmárosnő, hogy végezze ki kiskutyáját, Lénát. A férfi az asszony gyerekei előtt verte agyon az állatot, ami még élt, amikor elásták.

Barátságos, mindenkit boldog farkcsóválással üdvözlő kutyának ismerték a környéken Lénát, az ártatlan keverék ebet, amelyet gazdája vérfagyasztó módon végeztetett ki a Baranya megyei Dencsházán. A helyi kocsmárosnő, B. Zsuzsa bérgyilkost fogadott hátborzongató tettéhez, aki fizetségként krumplit, kenyeret, húst és alkoholt kapott. A gyilkos olyan brutálisan mészárolta le a kutyát, hogy az még a sokat látott állatvédőket is sokkolta.

Egyszer már kitette a kocsiból Lénát

A helyi állatvédő, Nagy Mónika elbeszéléséből kiderül, hogy Léna kutyával már korábban is szörnyen bánt a gazdája.

– Hátra volt kötve, elszakítva a külvilágtól, de amikor néhanapján elszökött, nagyon boldog és barátságos volt, mindenkihez dörgölőzött egy kis simogatásért, minden kutyussal játszani akart, annyi szeretet volt benne – mondta szomorúan az állatvédő. – A helyi kocsmáros nem ragaszkodott Lénához, mint kiderült, egyszer már kitette a kocsiból, úgy akart tőle megszabadulni. Akkor rá­szóltunk, hogy vigye őt haza, megtette, mi ekkor már elkezdtünk neki gazdát keresni. Egy asszony azonnal jelentkezett, hogy örömmel elviszi Lénát, vállalt volna minden költséget, kereste a gazdát telefonon, de az mindig hárított, letagadta magát – tette hozzá Mónika.

Véres ruhában ment a kocsmába

Zsuzsanna, a gazda ép ésszel felfoghatatlan döntést hozott: ahelyett, hogy a kutyáját az állatszerető nő gondjaira bízta volna, inkább felbérelt egy helyi korlátozott értelmi képességű férfit, hogy végezzen Lénával.

– Először egy baltával agyonverte a kutyát az ólban, elásta az udvaron, majd véres ruhában bement a kocsmába, és inni kezdett – mondta szomorúan Mónika. A környéken azt beszélik, hogy a tett közben az asszony gyerekei is jelen voltak, akik vé­gignézték, amint a bérgyilkos végez Lénával. Sőt amikor a kutya utolsó erejével megszökött, az egyik fiú szaladt utána, és vonszolta vissza a mészárszékhez.

– Már megkapta az első csapást a baltával, amikor sikerült elszöknie. Szegény, árva lélek annyira bízott a gazdáiban, hogy a kocsma elé menekült, mintegy az életéért könyörögve. De ehelyett visszavitték azok az emberek, akikben a leginkább bízott – mondta dühösen az állatvédő. Mint kiderült: Léna még élt, amikor eltemették.

Rendőrt hívott az állatvédőkre

– Pár hete a baranyai állatvédők kerestek meg az üggyel, még bennünket is sokkolt az eset – kezdte Kapin Richárd, a Szurkolók az Állatkínzás Ellen vezetője. Olyannyira megrökönyödtek az eseten, hogy nem haboztak, Baranyába utaztak, első útjuk a kocsmába vezetett.

– 20–25-en bementünk, rendeltünk egy italt, amit krumplival fizettünk ki. Mondtuk, úgy tudjuk, errefelé ez a divat, hogy ez­zel fizetnek – mesélte a férfi. A nő először elfogadta a burgonyát, azután azonban rendőrt hívott, és elvitette a csapatot.

– Bevittek bennünket, majd mi is feljelentést tettünk. Szeretnénk elmenni a bíróságra is, de tervezünk egy figyelemfelhívó demonstrációt is a kocsmája előtt. Ez az eset az extra kegyetlen állatkínzások közé tartozik, így ha ezért nem kap az illető büntetést, akkor az az állatvédelem megcsúfolása lesz – szögezte le Kapin Richárd.

A Bors birtokába jutott egy hangfelvétel, amelyen maga Lajos is beismeri a gyilkosságot, és elmondja, hogy valóban étellel és itallal fizették ki. Az állatvédők elmondták, hogy az eset után azonnal értesítették a zsarukat, a baranyai rendőrök állatkínzás miatt nyomoznak. A bejelentés után kivonultak a telekre, ahol Léna kutyát elföldelték, a tetemet pedig Lajossal ásatták ki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715097617
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715097617
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195802_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Érdekes hangfelvételek kerültek a Mediaworkshöz Karácsony kampányáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195673_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27869_resized.jpg?avcount=1715097617
origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195889_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715097617
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715097617
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715097617
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715097617
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet