Városi legenda – Pörköltet főznek társaikból az utolsó kannibálok

Rituálékhoz kötődött az emberhúsevés

A kannibalizmus már az Észak-Európát lakó Neander-völgyi ősemberek körében is elterjedt volt. A tudósok szerint az emberfogyasztás elsősorban rituálékhoz kötődött, de ha megszorultak, társaikat is elfogyasztották. Pedig mindez egyáltalán nem érte meg. Állítólag egy kiló vaddisznóhús négyszer annyi kalóriát tartal­maz, ráadásul az emberhús rendkívül veszélyes baktériumokkal van tele. Az úgynevezett kurubetegség egy Pápua Új-Guinea-i törzstől, a forétól származtatható, akik nevető halálnak hívják a kórt. Az érintettek agya súlyosan károsodni kezd. Remegőgörcsöt kapnak, és kényszeresen nevetni kezdenek, majd rövid időn belül meghalnak. Kis adalék: állítólag az emberhúst leginkább egy fiatal malac húsához lehet hasonlítani.

Háborúban rákényszerültek

Az emberiség történetében több olyan kegyetlen és véres háború dúlt, amely során szinte alig akadt élelem. Ennek leg­ékesebb példája a leningrádi csata, amikor a németek ostrom alá vették a szovjetek és Sztálin legfontosabb városát. 441 na­pig zajlottak a harcok a zord tél idején. Az éhezők a lovak mellett az embereket is feldarabolták. A szovjet katonák állítólag jól táplált németeket lőttek maguknak, hogy megegyék őket. A civilek azonban ezt nem nézték el, és közel 300 közülük­valót agyonlőttek kannibalizmus vádjával, több mint ezer embert pedig bebörtönöztek emiatt.

Hagymával ízesítik az emberpörköltet

A bennszülött törzsek körében világszerte elterjedt még manapság is a kannibalizmus. Pápua Új-Guineában például a halottak egyes részeit elfogyasztják a sírba helyezése előtt. Mindez furcsamód a tisztelet és a szeretet jele: a cél, hogy megvédjék a rothadástól és a rovaroktól az érintetteket. A helyi korowai törzsnél (akik nagyjából 3 ezren vannak) szintén rituális, boszorkányüldözési okai vannak az emberhús fogyasztásának. Állítólag hagymás alapon készítik el zöldségekkel az emberhúst, és egyfajta pörköltet csinálnak belőle. A Fidzsi-szigeteken még durvábban űzik a kannibalizmust.

Szerencsére viszont már nem sokan vannak, akik ennek hódolnak. Ők azonban nem viccelnek: „vuaka mbalavunak”, azaz hosszú disznónak nevezik az áldozataikat, akik általában a harcok során lemészárolt ellenséges törzsek holttesteiből kerülnek ki. Ha esznek az ellenségből, azzal végérvényesen megsemmisítik. Sütve, főzve, nekik mindegy. A gasztronómiára viszont kényesen figyelnek: egy borsszerű, erős fűszer mellett különböző fűszerleveleket is használnak az ízesítéshez, és favillával falatoznak.

Magyar misszionárius a kannibálok között

Molnár Mária, a magyar református egyház misszionáriusnője mártírhalált halt Pápua Új-Guineában. 42 évesen, 1928-ban indult el az emberevő törzsek közé szolgálatot vállalni. Egy pillanatig sem félt, a helyiek pedig befogadták. Mánuszon telepedett le, és 15 éven keresztül ott is élt. Egyszerre volt orvos, bába, védőnő és lelkigondozó is. Furcsa, de végül nem a kannibálok okozták a halálát. A II. világháború idején nem volt hajlandó hazamenni, a megszálló japánok pedig nem kegyelmeztek: 1943-ban Molnár Máriát a többi kitartóval együtt egy hadihajóról az óceánba ­lőtték.