Sállal fojtotta meg 13 hónapos kislányát a debreceni apa

Sállal fojtotta meg 13 hónapos kislányát a debreceni apa

bűnügy
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 20. 19:30
<p>Egy több évtizedes, embertelen bűntett nyomába eredtünk.</p>
Bors

„Megdöbbentő gyermekgyilkosság történt szombatra virradóra Debrecenben: Záhonyi József villanyszerelő megfojtotta egyéves kislányát, majd nyomtalanul eltűnt. Szombaton délután váratlan fordulat történt a bűnügyben: Záhonyi József önként jelentkezett a rendőrségen, és beismerte bűnösségét. Záhonyit letartóztatták” – ol­vasható a Magyar Nemzet 1966. február 8-án megjelent számában.

Bölcsiből ragadta el a kicsi Editkét

Sötétedéskor jelent meg a bölcsőde előtt az ittasan támolygó férfi. Hogy mit forgatott a fejében, csak később derült ki. Egy biztos, ekkor már mindent eltervezett lépésről lépésre. Záhonyi két hónappal korábban megverte a feleségét, ezért súlyos testi sértés miatt eljárás indult ellene. Öt óra lehetett, amikor az asszony kilépett az ajtón a plédbe bugyolált gyerekkel.

„Add ide a gyereket! Érted! Nekem is jogom van hozzá!” – mondta feleségének, majd kiragadta kezéből a kislányt. Az anya utánament, de a férfi megfenyegette, hogy ha tíz évet ül is érte, meg fogja ölni. Több ütést is rámért, de a halálos szúrás elől sikerült kitérnie. A megdöbbentő részletekről a korabeli Magyar Rendőr alapján számolt be az Élet elleni bűncselekmények Facebook-oldal.

Halott lányát babusgatta

A nő a rendőrségi ügyeletre menekült, ahol sírva mondta el a történteket, de senki sem intézkedett. Záhonyi közben karján az ártatlan gyermekkel baktatott a Dobozi-temető sírjai között. Eldugott helyet keresett, hogy a bosszúja beteljesedhessen. Nem tétovázott sokat, a 13 hónapos Editkét  megfojtotta egy sállal. Egy pléddel még gondosan letakarta, majd elindult egy közeli kocsmába. Jól lerészegedve ment vissza a halott gyerekéért. Karjaiba vette és elvitte a feleségéhez, aki átvette a bebugyolált kicsit. Ekkor még nem tudta, hogy már nem él. Az anya, amikor megérintette dermedt gyerekét, felsikított, s szinte őrjöngve babusgatta.

A büntetett előéletű ifj. Záhonyi Józsefet apja házában fogták el, ügyét több napig tárgyalta a debreceni megyei bíróság. Az ítélet szerint a gyermekgyilkos apát aljas indokból elkövetett emberölés miatt ítélték halálra május 13-án.

Ha érdeklik a retro bűnügyek, látogasson el az Élet elleni bűncselekmények Facebook-oldalra!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.