Aktuális

Rejtett kamerák Balatonbogláron - Az alkalmazottra kenik a kukkolást

Bors

Létrehozva: 2019.07.06.

<p>Minden nő rémálma vált valóra egy Balaton-parti panzióban: rejtett kamera volt beépítve a fürdő falába. </p>

Csütörtökön vette észre két fiatal lány, hogy rejtett kamerával figyelik őket mosdás közben. Az érintettek még aznap feljelentést tettek, a zsaruk pedig azonnal intézkedtek: a kiérkező egyenruhások a ház „szervizfolyosóján” elfogtak egy 51 éves férfit, akit előállítottak a Fonyódi Rendőrkapitányságon, és tiltott adatszerzés miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

 A Balatonbogláron álló hatlakásos apartmanház udvarán tegnap délelőtt egy letakart rendszámú kocsi állt. A tulajdonosok nem tartózkodtak ott, de több lakásban is pihentek vendégek. Az impozáns vendégházat öt éve üzemelteti egy pár, a tulajdonos élettársát telefonon értük utol. Érdeklődésünkre meglepő történettel állt elő.

– Mi nem tudtunk semmiről, az egyik alkalmazottunk csinálta az egészet, akit azóta kirúgtunk. Nem tudom, miért tette, a férjem beszélt csak vele – magyarázta hihetően a neve elhallgatását kérő középkorú nő.

– A kamera nem volt állandóan a lyukban, én sosem láttam, pedig szoktam ott takarítani. Akkor helyezték bele, amikor a lányok tusoltak –  állította határozottan a nő. Arról is be­szélt, hogy foglaláslemondásuk még nem volt, s az érintett lányokon kívül csak egy vendég távozott emiatt. Hozzátette: tőlük egy laptopot foglaltak le a rendőrök, a tulajdonost pe­dig nagyon megviselték a történtek.

Ezzel szemben a rendőrség közleményében az áll: a nyomozók a házkutatás során több helyen rejtett kameráknak kialakított üregeket találtak, számítástechnikai eszközöket, adathordozókat és mobiltelefonokat foglaltak le. Biztos forrásból úgy értesültünk, hogy valójában a tulajdonost gyanúsították meg a rendőrök. A férfi szabadlábon védekezik, tettéért akár három év börtönt is kaphat. Az Index azt írta, a Balaton Sound után akartak felfrissülni a lányok, a tulaj pedig azzal védekezett, zsiványságból kamerázta be a lakásokat. A Borsnak egy családanya azt mondta: augusztusra volt foglalásuk, de biztosan nem jönnek el, még akkor sem, ha a csaknem 15 ezres előleget elbukják.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713415209
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137541_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Orbán Viktor: Elegünk van a migrációból! Elegünk van a háborúból! Elegünk van a genderpropagandából! + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134932_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139689_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Dráma a Bl-negyeddöntőben – Real Madrid - Manchester City 1-1 (tizenegyesekkel: 5-4)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713415209
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713415209
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713415209
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134587_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kezdi elveszíteni a harcot” – Meghan egyre jobban retteg, ettől fél a legjobban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713415209
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni