Gyöngyi: titokzatos furgonból törték fel a számítógépünket

Gyöngyi: titokzatos furgonból törték fel a számítógépünket

hekker
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 31. 09:30
A banki adatokon át a privát fotókig szinte bármihez hozzájuthatott az a rosszakaró, aki egy 64 éves asszonyt szemelt ki magának. Gyöngyi lehallgatásra is gyanakszik.
Bors

A legnépszerűbb kémfilmekből már jól ismert jelenet játszódhatott le múlt pénteken Mosonmagyaróváron. A nyugdíjas Sári Gyöngyi állítása szerint egy fehér furgon parkolt le hajnali ötkor a háza előtt, a benne ülő férfi pedig egy laptop segítségével behatolt a család hálózatába.

Kétszer tértek vissza

Egy konfliktus miatt előző este az egyik ismerősöm megfenyegetett, hogy a haverjával idejönnek, nekem pedig „végem” lesz. Először fizikai támadásra gyanakodtam… – emlékezett vissza a Borsnak Gyöngyi. El­mondása szerint másnap hajnalban egy fehér furgon állt meg a házuk előtt. Rövidesen továbbhajtott, aztán ismét visszatért.

A nő szerint a wifi, azaz a vezeték nélküli internet jelszavának feltörésével ekkor jutottak be a belső hálózatba.

– Már korábban is észrevettem, hogy lehallgatnak, de csak most vált világossá. Régóta zsarolnak, a banki műveleteimről és a beszélgetéseinkre is tettek már pontos utalásokat – magyarázta a számítástechnikai végzettségű nyugdíjas, akinek a műszaki informatikus fia szintén kellôképpen jártas az efféle ismeretekben.

Gyanús hangot hallott

Az elővigyázatosságra törekvő asszony a számítógépéből kihúzta a mikrofont és a kamerát is. A hangszórót azonban úgy hagyta, s nagyjából húsz perc múlva különös hangokra lett figyelmes.

– A klaviatúrán található billentyűk leütésének hangját hallottam, a számítógépünk és a hac­ker gépe biztosan összekapcsolódott. Az ő mikrofonján me­hetett be a hang, amit a hangszórómon keresztül hallottam – ismertette az elméletét Gyöngyi.

A router, azaz a vezeték nélküli hálózatot megosztó eszköz beállításaiba ekkor már egyáltalán nem tudtak belépni, blokkolhatták azt. Néhány biztonsági intézkedés után végül újraindították.

– Rossz belegondolni, hogy a banki, s a földhivatali adataim­hoz is hozzáférhetett, de akár a nevemben is küldhettek üzenetet bárkinek – fakadt ki az asszony. Feljelentést ugyan ez idáig nem tett, azonban erősen gondolkodik rajta.

Mindenhez hozzáférnek

A Bors által megkérdezett szakértő szerint a mosonmagyaróvári nyugdíjas által elmondottak ko­rántsem a sci-fi kategóriájába tartoznak.

– Sajnos teljesen reális, és meg is szokott történni, hogy a wifi hálózaton keresztül illetéktelenek bejutnak a belső hálózatba, ahol pedig szinte ahhoz férnek hozzá, amihez csak akarnak. Egyszerű jelszó esetén ez akár percek alatt is megtörténhet, de jellemzően többórás művelet szokott lenni – magyarázta a Borsnak Keleti Arthur, az Önkéntes Kibervédelmi Összefogás elnöke.

Elmondása szerint arra is van lehetőség, hogy a mikrofonon vagy kamerán keresztül megfigyeljenek. – Műszakilag szinte bármire van mód, de a befektetett szaktudást, pénzt, időt és energiát általában nem magánemberekre szokták áldozni. A rendőrség nagyon nehéz helyzetben van, szinte lehetetlen bizonyítani ezeket a támadásokat. Ennek ellenére a hatóságok értesítését javaslom mindenkinek – tette hozzá a biztonsági szakértő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.