Az elásott férfi párja: Csak ütöttem, nem öltem!

Az elásott férfi párja: Csak ütöttem, nem öltem!

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 27. 09:30
Sírva, arcát eltakarva várta a bíróság döntését az a nő, aki hetekig élt élettársa elásott testével.
Zs.V. 

A 49 éves dávodi nőt bilincsben és vezetőszáron kísérték be a bírósági tárgyalóterembe, egyik kezével a botjára támaszkodott. A Kecskeméti Járásbíróság folyosóján arcát eltakarta a kamerák elől, majd ké­sőbb sírva olvasta ügye papírjait, amiket az ügyész adott a ke­zébe. A tárgyalás szünetében is többször törölgette a könnyeit.

Ahogyan azt a Bors meg­írta, az asszony bán­talmazta, megölte, ezután a kertben elásta élettársát, majd azt hazudta mindenkinek, hogy Zoltán külföldre ment dolgozni. Még a férfi testvére is elhitte a nő ha­zugságait, de a polgármesternek mégis gyanús lett az ügy. Szólt a helyi körzeti megbízottnak, aki az asszony kertjében friss ásásnyomot talált. Elhúzta a földet róla, és előkerült egy lábszárcsont. A tárgyalás után az asszony ügyvédje a Borsnak elmondta, hogy ügyfele a tárgyaláson annyit beismert, hogy ütött a férfi felé, de a halálos sérülést nem ő okozta. A bíróság indítványozta a nő letartóztatását, az ügyvéd viszont kérvényezte a házi őrizetet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.