Hónapokig készülnek a családok az egy-kéthetes kikapcsolódásukra, hiszen jó érzés kiszakadni a mindennapokból, kipihenni az egész éves fáradalmakat. A Gfk Hungária elemzéséből kiderült, hogy a hazai lakosság 54 százaléka tervez nyári kirándulást, és a legnépszerűbb utazási eszköznek továbbra is az autó számít. Ezért fontos tudni, mire érdemes odafigyelni az indulás előtt, mert ahhoz, hogy a tervek szerint célba is érjünk, megfelelő előkészületekre van szükség.
Vizsgáltassuk át a kocsit!
A márkaszervizek évszakonként kínálnak az adott időszaknak megfelelő átvizsgálást, amely során néhány ezer forintból felmérik az autónk állapotát. Amennyiben szükséges, itt orvosolni is tudják a problémákat. Fontos, hogy a futómű, az abroncsok, a fékek, a légkondicionáló megfelelő állapotban legyen az utazás előtt, de ugyanúgy lényeges, hogy ellenőrizzék a folyadékok szintjét (pl. fék, hűtő, ablakmosó), az izzókat és a pótkerék állapotát.
A guminyomást a csomagok és az utasok számának megfelelően korrigáljuk, amennyiben többen utazunk a gépkocsiban, sok holmival, nagyobb nyomásra van szükség a kerekekben. Alacsony nyomás esetében a gumik szabálytalanul kophatnak, és szélsőséges helyzetben az alakváltozásból eredő súrlódás miatt felmelegedő abroncsok akár fel is robbanhatnak.
Ellenőrizzük a tartozékokat!
Az autóban kötelező magunkkal vinni egy elsősegélydobozt és az elakadásjelző háromszöget, több országban elvárás a tűzoltókészülék, javasolt a láthatósági mellény, az izzókészlet és a vontatókötél.
Kössünk biztosítást!
Indulás előtt kössünk nemzetközi biztosítást a gépjárműre, és ne feledkezzünk el az utasok betegség- és poggyászbiztosításáról se, mert ezek hiánya komoly költségeket vonhat maga után.
Pakoljunk szakszerűen!
Hirtelen fékezésnél vagy egy balesetnél komoly problémát okozhatnak a rosszul rögzített csomagok, éppen ezért érdemes odafigyelni arra, hogyan pakolunk. Tegyük alulra a nagyobb, nehezebb holmikat, felülre mehetnek a kisebb, könnyebb pakkok. Az éles tárgyakat rögzítsük hevederrel, s a csomagtartó tartalmát fedjük le egy pokróccal! Ameny-nyiben az utastérben is nagyobb tárgyat szállítunk, akár biztonsági övvel le is köthetjük azt, a ki- sebb tárgyakat helyezzük el az erre kialakított rekeszekben, kesztyűtartóban! De arra is figyel-jünk, hogy az utasok – legfőképp a gyerekek – szabályosan üljenek a kocsiban.
Ezekre figyeljünk még
Mielőtt útnak indulunk, nézzünk utána a külföldi országok szabályainak, mert azok nem ismerete nem ment fel minket az elkövetett szabálysértések alól. Azt is térképezzük fel, hol, milyen autópálya-matricára lesz szükségünk. Még otthon tápláljuk be a célállomásunkat a navigációba, s ügyeljünk arra is, hogy engedélyezzük az autópálya-használatot a szoftver számára! Végül pedig menet közben ne arra menjen ki a játék, hogy minél kevesebb megállással érjük el a célállomást, hanem nyugodtan iktassunk be pihenőket, amikor mindenki felfrissülhet kicsit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.