A miniszter azt mondta, hogy a 2020-as költségvetés is az emberek véleményét figyelembe vevő családvédelmi akcióterven alapszik.
Közölte, a családok támogatására már most ezermilliárd forinttal többet fordítanak a költségvetésben, mint 2010-ben, az utolsó Gyurcsány-kormány idején benyújtott büdzsében tették. Ezt az összeget 2020-ra, a családvédelmi akcióterv elfogadásával további több mint 200 milliárd forinttal emelik meg - tette hozzá.
Hangsúlyozta: azért helyezték a családvédelem kérdését fókuszba, mert a magyar gazdaság erősödésével egyidejűleg szembe kell nézni olyan stratégiai problémákkal, mint a népesedés. Európában erre kétféle válasz lehetséges, az egyik a családok támogatása és a születésszám ösztönzése, míg a másik a nagyszámú bevándorló befogadása. A magyar választók az előbbi mellett döntöttek, ezért a kormány feladata ennek támogatása - mondta.
A gazdaságvédelmi akciótervek szükségességéről szólva egyebek mellett azt mondta: nem a magyar gazdasági növekedéssel van probléma, hanem a Magyarországot körülvevő gazdasági környezettel. A magyar gazdaság eredményeit csak úgy lehet felelősen megvédeni, ha van erre gazdaságvédelmi akcióterv, amelyet a költségvetés magában is foglal - fűzte hozzá.
A fesztiválok biztonságáról szóló törvényjavaslatról szólva felhívta a figyelmet arra: a kormány ezt a fesztiválszervezők kezdeményezésére tette, ők úgy látják, hogy a biztonságot erősíteni kell. Ehhez pedig új, szigorúbb ellenőrzési, azonosítási rendszerek szükségesek - fűzte hozzá.
Kiemelte: A magyar fesztiválok itthon és nemzetközileg is népszerűek, sikeresek, színvonalasak, és a kormány a szigorú adatvédelmi szabályok mellett akarja garantálni a rendezvények biztonságát.
A bizottság ülése után Rogán Antal újságírói kérdésekre egyebek mellett azt mondta, hogy a családvédelmi akciótervhez kapcsolódóan még két olyan téma van, amellyel a kormány részletesen foglalkozni kíván.
Közölte, a meddőség kezelésére szeretnének elindítani egy külön programot, jelentős állami támogatással, hozzátéve, a kormány most azt vizsgálja, hogy a meddőség kezelése bioetikai és egyéb szempontból állami feladattá tehető-e.
A másik, a gyermekvédelmet érintő projekt a Miniszterelnökséghez tartozik és Gulyás Gergely miniszter azt ígérte, hogy a feladattal szeptember végére elkészülnek - ismertette Rogán Antal.
A testület a jobbikos Varga-Damm Andrea nem szavazata és a független Fülöp Erik tartózkodása mellett elfogadta az éves miniszteri beszámolót.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.