Keserves halált halt egy 3 hónapos kislány az Egyesült Államokban, miután felelőtlen anyja - akinek nevét nem hozták nyilvánosságra - egyszerűen bent felejtette a kocsiban a kora délutáni hőségben. Mire az asszony észbe kapott, már késő volt.
A 44 éves kansasi nő egy babaváró buliról tért haza gyermekeivel szombat reggel, és mivel nagyon fáradt volt, amint hazaértek, ledőlt aludni. Hat gyermeke közül a legfiatalabbat - egy három hónapos lánykát - azonban véletlenül a kocsijában hagyott. 12:30 körül az anya elaludt, és csak délután négykor ébredt fel. Ekkor sietett ki a hűs lakásból a felforrósodott járműhöz, ám a pici már nem adott életjelet. Hiába hívta ki a mentőket, más ők sem tudtak segíteni a gyermeken.
A hatóságok jelenleg is nyomoznak az ügyben, a kislány halálának pontos okát pedig a boncolás fogja majd meghatározni - írja a New York Post. Az ügyben illetékes Kelly Herzet sheriff arról beszélt a sajtónak: ha egy ilyen fiatal gyermek meghal, az mindenképp tragédia, attól függetlenül, hogy egy elkövető kezei közt vagy egy bezárt autóban éri a halál.
Az egyesült államokban egyébként ez a tizenegyedik ehhez hasonló tragédia az idén. A legutóbbi csak pár nappal korábban történt, amikor egy 11 hónapos kislány hunyt el, miután legalább 16 órára egy autóban felejtették.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.