Rengeteg gyerekről csak az iskolában derül ki, hogy rossz a szeme, mert nem látja a táblát. Pedig számos ovisnak kellene okuláré.
Egyes, szemmel kapcsolatos betegségek akár örökletesek is lehetnek, szerencsére már nagyon korán, születés után elvégezhető a szemvizsgálat, amit féléves korban újra meg kellene minden szülőnek csináltatnia. A babák látása innentől fogva rohamos fejlődésnek indul, az esetleges elváltozásokat jobb minél hamarabb kiszűrni.
Ha indokolt, már hároméves kortól kaphat szemüveget a kisgyerek. Egy ennyi idős gyerek viszont még nem igazán tud vigyázni az értékekre, nem is várható el tőle, hiszen a játék és a szórakozás, a világ megismerése az elsődleges feladata ebben a korban. Ezért jobb, ha ehhez az életvitelhez megfelelő, strapabíró eszközt kap.
A hídtávolság beállítása a legfontosabb
A gyerekek általában utálják a szemüveget. Vannak, akik azért, mert csúfolják őket miatta, másoknak meg kényelmetlen. Az elsőre nincs megoldás, a kölykök már csak ilyenek, de a második problémán egy kis odafigyeléssel könnyen változtathatunk.
– Az úgynevezett hídtávolság beállítása a legfontosabb ahhoz, hogy sokáig kényelmes és hordható legyen a szemüveg, ugyanis ezt utólag nem lehet változtatni – mondta a Borsnak Szabó Krisztián optometrista. – Ezt úgy ellenőrizhetjük, hogy amikor a gyerek felpróbálja a keretet, akkor az orrnyereg és a keret között nem lehet rés.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.