Aktuális

Csoda az M3-ason: élve szállt ki a sofőr a hídról fejjel lefelé lógó kamionból

B. B. A.

Létrehozva: 2019.06.05.

<p>Komolyan? Az ott egy kamion? Igen, nem tévedés, a többtonnás gépszörny az M3-as autópálya egyik felüljárójáról lógott fülkével lefelé – az autósok legnagyobb megdöbbenésére.</p>

Elsőre azt hihették az autósok, hogy egy akciófilm forgatásának egyik veszélyes jelenetébe csöppentek, de aztán kapcsoltak: ez nem mozi, ez maga a valóság. A levegőben lógott egy kamion sofőrfülkéje az M3-as autópálya hídjáról a 149-es kilométerszelvénynél, Mezőcsát térségében, a Miskolc felé vezető oldalon tegnap a kora reggeli órákban, benne a kamion vezetőjével. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a sofőr túlélte a balesetet. Úgy tudjuk, sokkot kapott, de sérülések nélkül megúszta a balesetet. 

A Borsnak több, rendszeresen arra közlekedő autós azt mondta, nem lepődtek meg a baleseten, mivel tapasztalatuk szerint ezen a szakaszon bedől az út, és erős a kanyar. Valószínűleg a kamion szerencsétlenségét is ez okozhatta, bár mások azt mondják, a környéken akkor nagy vihar tombolt, így talán annak is köze lehetett ahhoz, hogy lecsúszott a felüljáróról a kamion. 

Reitinger Sándor kamionsofőr hetente legalább háromszor jár ezen a szakaszon. A Borsnak elmondta: amikor először autózott arra, nagyon meglepődött az út minőségén, azóta óvatosan veszi be azt a kanyart.

– Egy nagy ívű bal kanyar vezet fel a felüljáróra, ami meg is van döntve balra. De a felüljáró viszont jobbra dől, ami előtt olyan erős döntésváltás történik, hogy egy negyventonnás kamiont simán ledob az útról. Ha valaki először jár arra, azt igencsak meglepheti, hogy először balra, majd jobbra dől az út – mesélte a Borsnak Sándor.

– A kamion szalagkorlátot szakított, a vezetőfülke az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldala felé lógott be, a vontatvány pedig az M30-as autópálya úttestén feküdt. A mezőcsáti és a tiszaújvárosi tűzoltók a sofőrt magasból mentővel segítették ki a vezetőfülkéből, és átadták a mentőszolgálat munkatársainak. A sofőr benne volt a fülkében, nem ugrott ki az autóból  – közölte a Borssal dr. Hudák Andrea hivatalvezető, tűzoltó alezredes.

A baleset körülményeit és annak pontos okát a rendőrség még vizsgálja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190559_auto_resized.jpg
origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714960211
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714960211
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187437_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák