BALHÉ Óriási fennakadást okozott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kifutópálya-sérülése. Nem csak az induló gépekkel voltak bajok, sok magyar az eset miatt külföldön ragadt. Londonban különösen nagy volt a kavarodás, mivel a Gatwick reptérről 20 óra 25 perckor induló Wizz Air gép 5 óra késés után egy másik repülőtérről indult el, nem tudni, miért. Az éppen ott tartózkodó magyarok szerint körülbelül 200 embert hagyott étlen-szomjan a társaság. Az eredeti felszállási idő előtt az emberek már sorban álltak a kapu előtt, akkor azt az információt kapták, hogy a gép körülbelül 20 perces késéssel fog indulni. Ekkor még a repülő nem állt benn a helyén. Az utasok egészen hajnali 1-ig várakoztak, amikor azt az információt kapták, hogy el kell hagyniuk a terminált. Mivel 10 órakor minden bolt bezárt, ezért ételt és italt sem tudtak venni. Hajnali fél 2-kor tájékoztatták az utasokat, hogy a gépük nem Gatwick reptérről fog indulni, hanem Lutonból, ahová nem tudtak átmenni, így mindenkinek saját magának kellett repülőgépet keresni, hogy hazautazzon.
A szállítás megoldása is az ő reszortjuk
Azt pontosan nem lehet tudni, hogy a Liszt Ferenc repülőtéri fennakadások miatt kellett-e például repülőteret váltania a Wizz Airnek.
– Feltehetőleg a WizzAir azért indult késve, mert megsérült a futópálya, amiért a légitársaság nem tartozik felelősséggel, ezért kártalanítási kötelessége sincs – magyarázta a Borsnak Salamon András ügyvéd.
– Tájékoztatni azonban mindenképpen kellene az utasokat, ami jelen esetben az elmondások szerint elmaradt. A másik hiba, amit a légitársaság elkövetett, hogy nem látta el az utasokat, mivel a várakozási idővel arányosan ételt és italt is köteles biztosítani – mondta a szakértő, majd hozzátette, hogy ha éjszakába nyúlik a késés, akkor szállodai elhelyezésről is köteles gondoskodni a cég. Arról nem is beszélve, hogy a megváltozott kiindulási pont miatt a légitársaság dolga lett volna, hogy megoldja az utasok átszállítását, ami szintén nem történt meg.
A Fogyasztóvédelmi Hatóságnak jelezzen!
Ha a repülőtér miatt késett a gép, akkor bonyolódik a helyzet, mivel az ügyvéd szerint ilyen esetben az utasok nem tudnak kártérítést kérni.
– Az utasoknak nincs szerződéses jogviszonya a repülőtérrel, ezért nem is perelhető. Ha a ferihegyi légi irányítás rendelte el a Wizz Airnek, hogy nem indulhat el, akkor a légitársaság is mentesül a kártérítés alól, maximum az ellátás elmaradásáért kérhetünk bánatpénzt. A mostani szituáció a légitársaságoknál is egy visz-major helyzet, mivel egy másik repülőgép okozta a sérülést a pályán – mondta Salamon.
Ha nem a légi irányítás rendelte el, hogy a gép később induljon – tehát műszaki, személyzeti vagy egyéb probléma miatt kell várakozni –, akkor viszont az utasoknak teljes mértékben jár a kártalanítás. Még akkor is, ha az alapproblémára, vagyis a sérült pályára jött még rá a légitársaságnál keletkezett hiba. Ilyen esetben azt kell megtudni, hogy csak a sérülés, vagy más is közrejátszott-e a többórás várakozás kialakulásában. Ilyen helyzetekben az utasok felvehetik a kapcsolatot a Budapesti Fogyasztóvédelmi Hatósággal, és amennyiben panaszt tesznek a légitársaságra, a hatóságnak kötelessége eljárni az ügyben, így kiderülhet, hogy jár-e kártérítés, és ha igen, kitől.
Biztosítani kell a megérkezést
Ha valamilyen oknál fogva a gép nem tud a célállomáson leszállni, hanem csak egy másik repülőtéren, akkor a légitársaságnak kutyakötelessége megoldani a hazajutást. A jegyvásárláskor a légitársaság vállalja, hogy a kifizetett pénzért cserébe az embert elszállítja a megadott városba. Ezt megoldhatja busszal, vonattal, de akár taxival is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.