A kirúgott mozdonyvezető a Nohab-balhéról: Azt mondták, takarodjak!

A kirúgott mozdonyvezető a Nohab-balhéról: Azt mondták, takarodjak!

MÁV
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 06. 09:30
<p>Áldozatnak tartja magát az a mozdonyvezető, akitől a MÁV Zrt. hétfőn azonnali hatállyal megvált. Vozár János munka közben tudta meg, éppen Pécs környékén járt. Azonnal kiszállt az általa vezetett mozdonyból és magára hagyta a szerelvényt, amit tizenöt órán át kerülgettek az arra járó vonatok. </p>
R. K.

Vozár két nap alatt kétszer került a hírekbe. Először vasárnap azzal, hogy a MÁV  nosztalgiavonatozást szervezett a legendás Nohab mozdonnyal Székesfehérvárról Tapolcára annak apropójából, hogy húsz éve szenvedett balesetet egy ilyen típus Badacsonylábdihegynél. Azonban Vozár és egy másik masiniszta hosszú vitája után nem a Nohab húzta a vagonokat. A tör­téntek miatt Vozárt hétfőn kirúgta a vállalat. A hír a vasutast munka közben érte: a masiniszta ekkor Pécsnél járt, de megszakította útját, kiszállt az általa vezetett Nohabból, és Pécs-külvárosnál hagyta azt, egy másik vonattal pedig hazament Kecskemétre. 

Összevesztek a vasutasok

Vozár először a vasárnapi malőrről beszélt. 

– Azt az utasítást kaptam a főnökömtől, hogy tegyem rendbe a Nohab mozdonyt, és menjek vele Rákosról Székesfehérvárra. Határozottan elrendelte: semmiféleképpen nem adhatom át másnak a mozdonyt, mivel a műszaki állapota miatt nem biztonságos – mondja a Borsnak a felháborodott masiniszta, aki közel fél évszázada ül a mozdonyokon.

– Vasárnap reggel már rá is csatlakoztam a vonatra, indulásra készen álltam Fehérváron, amikor ketten odajöttek, és szó szerint azt mondták, takarodjak ki a mozdonyból, mert nem én, mint MÁV Zrt.-dolgozó, hanem a MÁV-Start Zrt.-ből egy kolléga lesz a masiniszta. Nekem azonban parancsom volt, hogy én vezetek, amelyet egy telefonhívást követően a saját főnököm és a hálózati menetirányító is megerősített. Nem zárkóztam be sehova. Végül nem si­ke­rült megegyezni, így kénytelen voltam lecsatolni a Nohabot, és visszamenni vele a telephelyre, Rákosra – emlékezik vissza János.

Pereli a vállalatot

Vozárt hétfő délután, munka közben értesítették, hogy a vasárnapi esetért őt teszik felelőssé, és azonnali hatállyal kirúgják. Éppen Magyarbólyba vontatott egy mérőkocsit, de Pécs-külvárosban megállt, és otthagyta a mozdonyt.

– Miután kiabálva közölték a kirúgásom, nem tettem mást, csak betartottam a szabályokat. Mivel már abban a pillanatban nem voltam a MÁV Zrt. dolgozója, szigorúan tilos volt a mozdonyban tartózkodnom. Azt hitték, majd szépen leparkolom a Nohabot, de a fenéket. Ezek után el tudom képzelni, hogy még azt is a nyakamba varrták volna, ha továbbmegyek – teszi hozzá János, aki egyértelműen áldozatnak tartja magát.

– Csupán csak teljesítettem a főnököm kérését. Beperelem a vállalatot, hiszen bűnbakot csináltak belőlem egy olyan ügyben, amiben nem hibáztam. Rajtam akarják elverni a port, holott a feletteseim a sárosak. Én azonban nem fogom magam hagyni – zárja a történetet a 63 éves férfi. A MÁV Zrt. megkeresésünkre közölte: a mozdonyvezetőt várhatóan tényleg elbocsátják.

Kommunikációs hiba történt

A Mozdonyvezetők Országos Szakszervezetének elnöke, Barsi Balázs szerint a problémát az okozhatta, hogy nem kommuni­kált megfelelően a MÁV Zrt. és a MÁV-Start Zrt.

– A Nohabot a MÁV-Start Zrt. rendelte meg a MÁV Zrt.-től, de úgy gondolták, hogy a mozdonyvezetőről ők, azaz a MÁV Start gondoskodik. Úgy vélem, hogy a masiniszták nem hibáztak, kommunikációs hiba történhetett a felsőbb körökben – mondja Barsi Balázs. 

Kapcsolódó jegyzetünk itt olvasható.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.