Már kora hajnalban, kígyózó sorokban elindultak a zarándokok a hegy irányába. Órákkal a mise kezdete előtt megtelt a falu minden utcája. Sokan érkeztek csoportokban a településük zászlójával, és útközben imádságokat énekeltek. Az időjárás nem könnyítette meg a hegyre vezető meredek utat, de az órákig tartó zuhogó eső, a hideg és a sár ellenére zarándokok tízezrei megmászták, bottal, babakocsival, kerekesszékekkel is feljutottak. Ugyan a mise helyi idő szerint csak 11.30-kor kezdődött, a szektorok már reggel 7 órától megteltek, és több mint négy órát várakoztak türelmesen a szakadó esőben.
– Amikor II. János Pál pápa Budapesten járt, az is nagy hatással volt ránk, így nem volt kérdés, hogy ide is eljövünk. Nem számít az időjárás, ha itt lesz a szentatya, úgyis kisüt a nap – jósolta egy helybéli aszszony. Sokan jöttek áldásért, személyes kívánságokkal, gondokkal, mindenki másért.
Ferenc pápa egy speciálisan az alkalomra kialakított Dacia pápamobillal gurult be a hegyre negyedórával korábban. Az emberek tapsoltak, miközben végigjárta a szektorokat. A mise csendesen, rendbontás nélkül lezajlott. A pápa lassan beszélt, és láthatóan fáradt volt, ami nem csoda, mert a 3 napos romániai látogatása alatt nagyon sűrű volt a programja. Latinul misézett, olaszul prédikált, amit magyar és román nyelvre is fordítottak. Beszélt a zarándoklatokról, és arra buzdította a hívőket, hogy a zarándoklat során ne a múltat kutassák, hanem inkább azt, ami elodázhatatlanul vár rájuk. Beszéde alatt sokan sírtak vagy becsukott szemmel imádkoztak. Az egyházfő a mise után azonnal folytatta tovább az útját.
– A csíksomlyói zarándoklat Erdély öröksége, a párbeszéd, az egység és a testvériség jele, és tiszteletben tartja a román és a magyar vallási szokásokat is – mondta Ferenc pápa. – Ne hagyjuk, hogy azok a hangok és sebek, amelyek az elkülönülést táplálják, megfosszanak a testvériség érzésétől – hangoztatta a katolikus egyházfő, felidézve, hogy Szűz Mária mindnyájunknál közbenjárt azért, hogy így legyen.
Talán a pápai áldásnak köszönhetően a mise végére valóban kisütött a nap, igaz, a sártengert nem tudta felszárítani, így a lejutás sem volt egyszerû feladat. Az embereket azonban ez sem zavarta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.