A hatvanas éveiben járó Kurt Kaser áprilisban egyedül dolgozott a földjén, amikor traktorjáról leszállva véletlenül belelépett egy gabonaszállító csiga nyílásába. "Bekapta a lábamat, és húzta, én pedig megpróbáltam kiszabadítani" - mesélte a farmer egy omahai helyi tévécsatornának.
"Már éppen feladtam volna, amikor éreztem, hogy megint húz befelé. Arra gondoltam, hogy én is ott végzem" - tette hozzá.
Kaser felidézte: nem volt mit tennie, az egyetlen esélye az volt, ha "kivágja" magát a kis zsebkésével.
Miután a lábát térd alatt levágva sikerült kiszabadulnia, hazakúszott, és telefonon segítséget hívott.
Elsőként a fia, Adam érkezett meg, aki éppen a helyi mentőcsapat egyik tagja.
Kaser egy hetet töltött kórházban, majd két hetet rehabilitáción, és a múlt pénteken térhetett haza.
Az optimista gazda úgy véli, hamarosan ismét járni fog. Mindenesetre mindenkit arra intett, hogy ne kapkodjon, figyeljen oda, mert ő is a sietség miatt került bajba.
A közösségi médiában széles körben tárgyalt eset felidézte Danny Boyle 2010-es filmjét, a 127 órát, amelyben James Franco alakította a hegymászó Aron Ralstont, akinek a keze egy szikla alá szorult, és csak úgy tudott kiszabadulni, hogy levágta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.