V4NA: Botrány a Bukarestbe tervezett óriásmecset miatt

V4NA: Botrány a Bukarestbe tervezett óriásmecset miatt

politika
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 07. 13:17
<p>Éles vita bontakozott ki a román fővárosba, Bukarestbe tervezett óriásmecsetről, miután Traian Basescu volt államfő egy vidéki pártrendezvényen biztonsági kockázatnak nevezte azt. A mecset Európa egyik legnagyobb muszlim központja lenne. Az Antiszemitizmust Figyelő Központ (MCA) szerint a mecset terroristák gyülekezőhelyévé válhat – közölte a V4NA nemzetközi hírügynökség.</p> <p></p>
Bors

A legmérvadóbb román napilap, az Adevarul cikke szerint a bukaresti szociálliberális kormány 11 ezer négyzetméteres, több millió euró értékű telket bocsátott az országban élő muzulmánok rendelkezésére. A tervek szerint azon épülhetne meg – a török állam segítségével – a kétezer hívő befogadására alkalmas mecset.

A volt román államfő pártjának, a jobboldali Népi Mozgalom (PMP) egy pitesti fórumán Traian Basescu azt állította, hogya korábbi román kormányfő, a szociáldemokrata Victor Ponta egykori törökországi gyógykezelésén tett ígéretével óriási biztonsági kockázatnak tette ki Romániát.

Aggodalmában az Antiszemitizmust Figyelő Központ (MCA) romániai szervezete is osztozik.

Egy hétfőn közzétett nyilatkozatukban úgy vélték: félő, hogy a Bukarestben megépítendő óriásmecset az iszlám szélsőségesek gyűjtőhelyévé, a terrorizmus regionális központjává válhat. Az MCA Románia arra intette a kormányt: az építési engedély kibocsátása előtt tüzetesen ellenőrizze, kik pénzelik a mecset felépítését, és milyen politikai csoportok állnak mögötte.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.