Magyarország gazdasága az idei első negyedévben 5,2 százalékkal bővült, ez az Európa-bajnok növekedés azt igazolja, hogy a nemzeti érdekre fókuszáló politika gazdasági sikereket is hoz – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az elsősorban automatizált logisztikai polcrakodó gépeket (RBG) gyártó MIAS Hungary Kft. kapacitásbővítő beruházásának alapkő-letételi ünnepségén szerdán Gyöngyösön.
A vállalkozás 5,4 milliárd forintból, 775 millió forint kormányzati támogatás segítségével 8300 négyzetméteres új gyártócsarnokot létesít.
Szijjártó Péter a magyar gazdaság teljesítményét méltatva kiemelte: egy év alatt 100 ezer új munkahely jött létre, 25,5 százalékkal nőttek a beruházások és 6,4 százalékkal az exportteljesítmény, a fizetések pedig átlagosan 8,5 százalékkal lettek magasabbak.
Hozzátette, míg Magyarország a lakosságszámát tekintve a 92., addig exportteljesítménye alapján a 34. helyen áll a világon – mondta, s közölte: ez minden magyar ember dicsérete.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.