Őrizetbe vették a lyoni robbantás feltételezett elkövetőjét

Őrizetbe vették a lyoni robbantás feltételezett elkövetőjét

bűnügy
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 27. 17:35
A francia rendőrség három gyanúsítottat vett őrizetbe a 13 sebesültet követelő pénteki lyoni robbantással összefüggésben. Egyikük a feltételezett elkövető - közölte hétfőn az államügyészség.
MTI

Az első őrizetbe vételről először Christophe Castaner belügyminiszter adott hírt a Twitteren, anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna. A párizsi ügyészség viszont azt is közölte, hogy a feltételezett elkövető egy 24 éves férfi, és Lyonban hétfőn reggel egy buszkihajtónál vették őrizetbe. Átkutatták a lakását.     

Gérard Collomb lyoni polgármester a BFM hírtelevízióban elmondta, hogy a gyanúsított informatika szakos egyetemi hallgató, és korábban nem volt a rendőrség látókörében. Állítólag algériai származású, de az ügyészség erről eddig nem nyilatkozott.     

"Megkönnyebbülés ez minden lyoni lakosnak. Úgy vélem, az ügy megoldódott. Ha itt egy hálózat volt a háttérben, akkor azt sikerült azonosítani, és bizonyosan fel fogják számolni" - mondta a polgármester.     

Médiajelentések szerint a két másik gyanúsított a feltételezett elkövető anyja és egyik öccse. A nővérét is kihallgatták.     

A harmadik legnagyobb francia városban péntek délután, fél hat után nem sokkal csomagba rejtett pokolgép robbant fel egy pékség közelében. A merénylet gyanúsítottja a biztonsági kamerák felvételeinek tanúsága szerint egy kerékpáros férfi volt, aki sötét napszemüveget viselt. A rendőrség több fényképet is közzétett az első számú gyanúsítottról a Twitteren, sok szemtanú jelentkezett is a felhívására, közülük többtucatnyit meg is hallgattak.     

Rémy Heitz, a terrorizmus elleni küzdelemmel megbízott francia főügyész szombaton azt közölte, hogy az ügyben a nyomozást gyilkossági kísérlet, valamint terrorista szervezkedés és támadás gyanújával indították meg. A robbantással kapcsolatban egyelőre egyetlen szervezet sem jelentkezett - tette hozzá. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.