Női fenék ihlette a szív formáját?

Számos kutatás vizsgálta, hogy – élettani funkciói mellett – miért a szívet tekintjük az érzelem központjának, és hogy miért éppen ezzel a formával ábrázolják, amikor valójában nem is ha­son­lít az em­beri szerv alakjára.

Tény, hogy több ókori és középkori filozófus tekintette a szívet a gondolatok és az érzelmek kiindulási pontjának, az egyik első, leghíresebb leírás erről Arisztotelésznél található. De isteni, spirituális szerepet már az egyiptomiak is tulajdonítottak neki, hitük szerint az ember a halála után a Holtak Termébe jut, ahol Anubisz, az alvilág sakálfejű istene megméri a halott szívét. A mérleg egyik serpenyőjébe az elhunyt szerve, a másikba Maatnak, az igazság istenének, a bírák védnökének a tollát teszi. Ha a szív nehezebb, mint a toll, bűnök laknak benne.

A szív isteni, spirituális mivoltára egyébként a Bibliában, már a legkorábbi ószövetségi írásokban is találunk utalásokat. Mérföldkőnek tartják Galénos római orvos, anatómus elméletét is, amely halála után még évszázadokig meghatározó volt. Teóriája szerint a szenvedély testi központja a máj, az érzelemé a szív, az értelemé pedig az agy.

A női test ihlette?

A tradicionális szívforma eredetéről több elmélet is létezik, azonban bizonyítani eddig egyiket sem sikerült. Látható, hogy kevés köze van az emberi szívhez, ezért egyes feltételezések szerint a minta a szarvasmarháé lehetett, amellyel az ókor embere nagyobb valószínűséggel találkozhatott.

S tény, hogy a szarvasmarha szívéhez tényleg jobban hasonlít. Ám sokkal inkább emlékeztet a teknős háromkamrás szervére.

Egy másik magyarázat szerint a formát a női test ihlette: van, aki a szeméremtestet, más a melleket, és akad, aki a női feneket látja benne.

A sumér ékírásban a nő megfelelője egy szívformájú jel volt, amely egyes magyarázatok szerint a vulvát mintázta.

A legelterjedtebb elképzelés szerint a szívalak eredete egy ókori gyógynövény képe. A kutatók nem tudják, hogy a görögök és a rómaiak pontosan mely növényre használták a megnevezést, de a tudomány több olyan fajt ismer, amelyre illenek a korabeli leírások. Lehet a sylphium (szilfium), amelynek termése, magja szívalakú. A teória magyarázata, hogy a növényt fogamzásgátlóként is alkalmazták, így kapcsolódhatott közvetve a szerelemhez és a szenvedélyhez. 

Vörös, mint a vér

Az időszámításunk előtti 7. századból fennmaradt egy olyan ezüst pénzérme, amelyen először lelhető fel a szívforma. Az érmét a ma Líbiához tartozó, valaha azonban a Görög Birodalom jelentős kereskedelmi csomópontjának számító Cyrenében találták meg.

A sok kérdés ellenére az bizonyított tény, hogy az egyedi szimbólum a 13. századtól kezdve fokozatosan vált a szív és a szeretet jelképévé. A szervről ugyanis már az ókorban is azt tartották, hogy az érzelmek befolyásolásának központja.

A szimbólum igazán a reneszánsz korában, a vallásos művészet révén lett népszerű, noha ekkoriban még általában fejjel lefelé ábrázolták. A forma a korszakban egyre letisztultabbá vált, míg a 15. században, a játékkártyák elterjedésével létre nem jött a ma is ismert, vörösre színezett, alul csúcsosodó változat. A szín magyarázata, hogy a legtöbb kultúrában a vörös a vér és a szenvedély, a nagy, felkavaró érzelmek színe. A 18–19. századra a szív egyre gyakrabban szerepelt a populáris kultúrában is mint a szerelem jelképe – üdvözlőkártyákon, édességeken, hímzésekben tűnt fel a motívum. Az 1990-es években pedig már a videójátékokban is megjelent, mint az életerő egyik szimbóluma.

Jókai is elborzadt

Távoli őseink megették az ellenségeik szívét, hogy az erejüket, bátorságukat magukba fogadják. Erről a szokásról Jókai Mór is megemlékezik Fekete gyémántok című művében: „Szégyenpírral arcunkon, valljuk be, hogy bizony ősapánk azért ölte meg ellenfelének fogadott embertársát, hogy megegye. Ezt is kiderítették az ősbúvárok, hogy ükeink emberevők voltak. Sokáig azt tartották, hogy aki leölt ellenfelének a szívét megeszi, annak kétszeres bátorsága lesz, s ellenségének erejét is örökli.”