A 38 éves Martin Chapman nevű férfi posztolta a videót, melyben szemtelenségéért csúnyán visszavág neki egy majom.
A háromgyermekes Chapman feleségét és két gyermeküket vitte el az angol Knowsley Szafari Parkba, amikor hirtelen egy majom landolt az autójuk kissé lehúzott ablakán. A majom éppen úgy helyezkedett a kocsin, hogy nemi szerve teljes valójában a család elé tárult. A Chapman család ezt meglátva hisztérikus nevetésben tört ki. Erre azonban a majomnak sem kellett több: a résnyire nyitott ablakon egyenesen bepisilt az autóba.
– A park tanácsára épp csak egy kicsit húztuk le az ablakot, hogy az arra járó majmoknak tudjunk adni pár szem szőlőt. Hamarosan egy majom foglalt helyet a kocsinkon, de úgy, hogy más majom ne jöhessen oda. Mindannyian elkezdtünk nagyon nevetni, mivel a kis péniszét dugdosta át az ablakon – ám a majom azonnal visszavágott – magyarázta az apa.
– Elkezdett pisilni, amit egyenesen az ablak rése felé irányított. Megpróbáltam felhúzni az ablakot, de a kis kezei még ott voltak, így nem tehettem mást, csak végignéztem, ahogyan a lábaimon végigcsorog a majompisi.
Szerencsére Chapmant nem zavarta túlzottan az eset, még most is nevetve gondol vissza rá.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.