Boszorkánytrió: Hipnózissal védekezik H. Barbara

Boszorkánytrió: Hipnózissal védekezik H. Barbara

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 02. 05:00
B. B.

Feltehetően az életfogytiglani börtönt próbálja valahogy kijátszani H. Barbara, az a magyar nő, akit az utóbbi évek egyik legszörnyűbb ausztriai gyilkosságával vádolják. Mint a Bors megírta: az asszony annak az – osztrák sajtó által – boszorkánytriónak nevezett kompániának a tagja, amely okkult tanokra hivatkozva vert át és semmizett ki időseket. Az egyik áldozatukat végül meg is ölték: megfojtották, majd felgyújtották. A rendőrök szerint ezt a gyilkosságot és egy korábbi szándékos mérgezést is a magyar asszony számlájára lehet írni, amiért életfogytiglan néz ki neki. Barbara emiatt váltig állítja: a „főboszorkány”, Margit T. hipnotizálta őt, és ebben az öntudatán kívüli állapotban gyilkolt.

– Ügyfelem nem volt beszámítható állapotban, nem saját akaratából cselekedett – mondta a Krone Zeitungnak Wolfgang Blaschitz, a magyar nő ügyvédje. A triót elmeorvos szakértő is vizsgálja, véleménye a következő hetekben várható. Addigra a toxikológiai eredmények is megérkeznek, hogy valóban a trió felelős-e annak a 92 éves férfinak a haláláért is, akivel gyöngyvirágból főzött méreggel végeztek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.