Bodrogi egyetlen új szerepet játszik

Bodrogi egyetlen új szerepet játszik

szerep
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 15. 12:00
A Nemzet Színésze 2020 tavaszára vállalt új premiert, addig a meglévő előadásaiban játszik. Cserhalmi György visszatérésére várni kell.
Bors

A 85 éves Bodrogi Gyula évente általában 2–3 új darabban lépett fel az utóbbi években a Nemzeti Színház színpadán. Legutóbb az Egy ember az örökkévalóságnak Wosley bíborosaként. A példátlan népszerűségnek örvendő színész azonban úgy tűnik, kicsit lassít a következő évadban, derült ki a Bors számára a Nemzeti Színház 2019/20-as évadbejelentő sajtójátékoztatóján.

A teátrum tíz előadást tervez bemutatni a következő évadban, ebből azonban csak egyben, a trianoni emlékév Tizenhárom almafa című előadásban kapott szerepet Bodrogi, ám a darab pontos bemutatójáról még nincs információ. 

– Játszom a szerepeimet, amíg élvezem és szükség van rám. Nem tudom, mi a hosszú pálya titka, de egy biztos, sokáig kell hozzá élni. Ez az egyik alapfeltétele, a másik pedig, hogy az ember kapjon felkéréseket. Szeretek játszani a színpadon és az életben egyaránt, pedig az unokáim már nagyok – mesélte a színész. 

Az évad bejelentő másik érdekessége, hogy a legendás Macskajáték című darabot tavaly Cserhalmi György rendezte volna, azonban egészségi állapota miatt akkor nem vállalta a felkérést. Idén decemberben azonban színpadra kerül az előadás Udvaros Dorottya és Bánsági Ildikó főszereplésével, ám a Nemzet Színésze helyett Szász János rendezi a darabot a Gobbi Hilda Színpadon. 

– Izgalmas lesz a Gobbi Színpadon rendezni. Én kellékes voltam nagyon régen, többek között Gobbi Hildát is kellékeztem. Nagyon furcsa dolog, hogy én láttam ezeket a legendás színészeket az öltözőjükben, nem csak a színpadon – tette hozzá az elismert a rendező. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.