Temetőben ölt a csendes gyilkos: A gondnokkal és a barátjával végzett a szén-monoxid

Temetőben ölt a csendes gyilkos: A gondnokkal és a barátjával végzett a szén-monoxid

gondnok
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 25. 05:40
<p>Ügyet akart intézni az a három ember, aki megtalálta az újszegedi temető gondnokának és társának holttestét kedden délután a sírkert irodának használt szolgálati lakásában.</p>
L. B.

A hosszú évek óta együtt dolgozó Gáborral és Ár­páddal munka közben végzett a nyílt égésterű kazánból szivárgó szén-monoxid. A rájuk találó három embert is kórházba szállították a biztonság kedvéért, ők azóta el is hagyhatták az intézményt. 

Ballagásra készült

Az 55 éves Árpád elvált a feleségétől, az élettársával lakott Tiszaszigeten. A szülei mellett négy felnőttkorú gyermeket és hat unokát is itthagyott.

– Imádta a gyerekeket. A legkisebb unokája nemrég született, sajnos őt még nem is láthatta. Most pedig egy másik unokája ballagására készült. A családi rendezvényeken mindig bográcsozott, ő főzött, de ebből már kimarad – mondta megtörten a Borsnak a férfi egyik lánya. – Órákkal a tragédia után értesítettek a rendőrök, szinte a fél falu hamarabb tudta meg a szomorú hírt – tette hozzá a gyászoló nő. A férfit Újszentivánban helyezik majd végső nyugalomra.

Nem volt jelzőkészülék

A hatvanas éveiben járó Gábor hosszú ideje dolgozott a temető gondnokaként. Kollégájával nagyon jó barátok voltak. A Szőregi úti sírkert a katolikus egyház gondozásában áll.

– A munkája közben, a számítógép előtt érte a halál. Nem volt felesége, gyermekei sem, egy szerzetesi közösségben élt. A testvére is szerzetes – nyilatkozta a Borsnak Thorday Attila, a helyi plébános. – Jelzőkészülék sajnos nem volt felszerelve, pedig azzal elkerülhető lett volna a tragédia. Csodálom, hogy a beszerelésük még nem kötelező – tette hozzá az atya.

Nem válogat

A kiérkező mentők már csak a két ember halálát tudták megállapítani. Információink szerint percek alatt végzett velük a szén-monoxid. A rájuk találó három ember értesítette a tűzoltókat és a mentőket. Bűncselekmény nem történt, a rendőrség közigazgatási vizsgálatot indított az ügyben.

A Délmagyarország azt írja: ebben az évben április közepéig már 261-szer riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt. Addig százkilencvenegyen szenvedtek mérgezést, nyolc személyen pedig már nem lehetett segíteni.

Erre figyeljünk!

A legfontosabb, hogy folyamatosan biztosítani kell a nyílt lánggal égő vízmelegítők, kazánok, cirkók, bojlerek levegő-utánpótlását. Ehhez nem elég kinyitni az ajtót vagy az ablakot, egy résszellőzőt kell beszereltetni az ablakba, amelyet nem szabad le­takarni. Ezeket az eszközöket évente egyszer szakem­berrel kell ellenőriztetni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.