Aktuális

Taktaharkányi tragédia: Merényletről beszél a halott kisfiú családja

B. B. A.

Létrehozva: 2019.04.23.

<p>Rémálommá változott a meghitt húsvéti ebéd a Borsod megyei Taktaharkányban. A kétéves Brian játszani indult az udvarra, holttestére négy órával később bukkantak rá.</p>

Az ünnep helyett a gyász jutott a fiatal édesanyának, aki féltett kincsét, alig kétéves kisfiát siratja. Brian holttestét a kerti szennyvízaknában találták meg, egyelőre csak találgatni lehet, hogy a gyermek miképp eshetett a csatornába.

Krisztina, a kisfiú nagymamája kisírt szemmel fogadta a Bors munkatársát. Kérte, hogy lányát, a kis Brian édesanyját most ne kérdezzük a történtekről. A 23 éves Melinda összeomlott, ráadásul most is várandós, a nyolcadik hónapban jár, hatalmas lelki erőre lesz szüksége ahhoz, hogy a tragédia árnyékában baj nélkül életet adhasson ötödik gyermekének.

A nagymama azt mondta, hogy amikor szombaton délben végeztek a húslevessel és a rántott hússal, ő még adott Briankának két korty kólát, majd elengedte játszani. Később keresni kezdték, de sehol nem találták. Annyira megijedtek, hogy értesítették a rendőrséget is. Arra senki nem számított, hogy a kisfiúnak már csak a holtteste kerül elő a kertben lévő szennyvízcsatornából.

– Én ezt még most sem hiszem el. A gyerekek sosem szoktak az akna körül játszani, és az is nagyon furcsa, hogy úgy esett bele Brian, hogy egy nagyon nehéz tető fedte a csatornát. Nem létezik, hogy a gyerek magától húzta azt odébb, még egy félkilós kenyeret is alig bírt el. De ami még furcsább, hogy valaki vissza is tolta a csatornára a tetőt - mondta a Borsnak a nagymama, aki szerint egy rosszakarójuk vetemedett arra, hogy megölje a kisfiút.

A Borsnak egy helyi lakos azt mondta: a gyerek legalább négy órán keresztül a csatornában volt. Holttestét a mentők emelték ki, az egész család szeme láttára.

– A kis kék sportcipője tűnt fel a mentősöknek, amikor a csatornában kezdték keresni Briant. Lebegett a víz tetején – törölgette könnyeit a megtört nagymama. 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Rendőr-főkapitányság közölte: gondatlanságból elkövetett ember­ölés miatt rendeltek el nyomozást és vizsgálják a tragédia körülményeit.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193655_auto_resized.jpg
origo.hu

Alexandra Daddario egy szál semmiben edzi a tökéletes testét - fotók, videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715057110
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195142_auto_resized.png
metropol.hu

Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715057110
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188271_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715057110
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715057110
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715057110
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?