Az egész világ értetetlenül áll a 32 éves Michael Glance kegyetlensége előtt, aki hidegvérrel lőtte szét mindössze kétéves gyermekének fejét. A michigani férfi a gyermek édesanyjával keveredett heves szóváltásba, amikor váratlanul előrántott egy pisztolyt, amit saját gyermeke fejéhez tartott.
A férfi meghúzta a ravaszt, de a pisztoly váratlanul csütörtököt mondott, így a rémült anyuka azonnal felkapta kisfiát, és az autójához szaladt vele. A gyermeket ugyan még be tudta rakni a hátsó ülésre, ám az őrült apa ekkor megjelent egy sörétes puskával, és közvetlen közelről fejbe lőtte gyermekét.
A lövés a kicsinek gyakorlatilag a fél arcát leszakította, de csodával határos módon nem halt bele. Az anya azonnal beletaposott a gázba, amikor egy újabb csoda történt: a férfi célba vette őt a puskával, ám ezúttal az sem sült el. Az édesanya azonnal kórházba vitte a kicsit, ahol egyelőre még mindig kritikus állapotban őrzik.
Glance-t többszörös gyilkossági kísérlet, illetve tiltott fegyvertartás vádjával állítják bíróság elé, és azonnal le is tartóztatták. Tízmillió dolláros óvadék fejében védekezhetne szabadon, ám szerencsére ezt valószínűtlen, hogy bárki kifizetné neki.
A gyermek megmentére már gyűjtést is szerveztek az interneten, ami jelenleg 30 ezer dollár fölött áll már.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.