Aktuális

Notre-Dame lángjai - A plébános szerint üzenet lehetett a tűz

Kiss Boglárka, GG

2019. április 18. csütörtök 05:50

A különös jelenés fotója pillanatok alatt bejárta a világot, hívők ezreit hozva misztikus hangulatba nagypéntek előtt. Ám a szakemberek szerint Jézus képmásánál is nagyobb csoda, hogy a főoltár sértetlen maradt.

Forrás: (képernyőfotó)

A fél világ borzalommal és megtört szívvel szembesült a párizsi Notre-Dame tragédiá­jával, a 850 éves katedrális teljes tetőszerkezetének és huszártornyának megsemmisülése nem csak a hívőket rendítette meg.

Bár nyilvánvalóan emberi mulasztás történt, sokan máris isteni beavatkozást látnak a tűzvészben, s misztikus ma­gyarázatokat keresnek.

A közösségi oldalak pillanatok alatt megteltek az égő templom fotói­val, melyek egyikén egy brit fiatalasszony Jézus alakját vélte felfedezni a tűz martalékává váló tetőszerkezet összeroskadó pillérei között. A 38 éves Lesley Rowan látomását milliók vették át, sokan egyet is értettek az asszonnyal. 

– Talán csak az elmém cselez ki, de nézzétek meg ezt a képet közelebbről! – írta a Facebook­jára feltöltött fotóhoz. – Ahogy rápillantok, én egyértelműen látom benne Jézus sziluettjét – szögezte le, állításával pedig több tucat hozzászóló értett egyet.

A misztikus magyarázatok keresése vigaszt nyújthat so­kaknak, ami nem véletlen.

A ró­mai katolikus vallásban jelentős szerepet játszik a tűz, ami – Illéssy Mátyás plébános szerint is – Isten megjelenésének kísérője, jelenlétének szimbóluma. 

– Jézus csodálatos feltámadása előtt, nagyszombaton a tűz megszentelésével kezdődik valamennyi szentmise – mondta a Borsnak a plébános. – A lángok világosságot hoznak a hí­vőknek, és az éltető fény kíséri őket tovább útjaikon. 

A plébános azonban kiemelte, a tűz nemcsak a megvilágosodást, hanem a pusztulást is hordozza. A rosszat elemészti, a bűnösöket a pokol tüzére veti.

– Azt gondolom, hogy a szörnyű tűzvész, amely a Notre-Dame-ban pusztított, lehetett egyfajta kultikus jelzés is nekünk, katolikusoknak – folytatta az atya.

– Figyelmeztetés arra, hogy valamit rosszul csinálunk vagy csináltunk az elmúlt időkben. Tudjuk, semmi sem örök, csak az Isten. Viszont az enyészeté nem lehet az utolsó szó, mert hiszünk a feltámadásban. Tehát a Notre-Dame megmentésében és újjáépítésében is.

Fennmaradt az oltár

A történelmi jelentőségű épület belső tere is megrongálódott, a festményekben és az imapadokban visszafordíthatatlan kár keletkezett, ám az oltár, s a rajta álló nagy kereszt sértetlen maradt. Ahogy túlélte a tüzet a két rózsaablak is, amely pótolhatatlan lett volna, ha elpusztul. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják, a nyomozás hetekig is eltarthat.

Az egész világ adakozik

A világ minden pontjáról, így Magyarországról is bőkezű adományok érkeztek a Notre-Dame újjáépítésére. A Sky News szerint már 700 millió euró, azaz 224 milliárd forint gyűlt össze. Emmanuel Macron francia elnök kijelentette: az épület az adományoknak hála szebb lesz, mint valaha, s ígérete szerint öt éven belül újjáépítik a székesegyházat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067678_auto_resized.jpg
origo.hu

Sírva vonult vissza minden idők legbotrányosabb bohócbírója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15853_resized.jpg?avcount=1686035422
origo.hu

Felére zsugorodott Korda György és Balázs Klári élete

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067488_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Társasházba költözött Korda György és Balázs Klári: "Szeretettel fogadtak minket a szomszédok"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067543_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nemzetközi felmérés: Orbán Viktor Szlovákiában, Bulgáriában, de még Romániában is népszerű

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16065060_auto_resized.png
metropol.hu

Szomorú vallomás: agyvérzést kapott a híres tehetségkutató sztárjának kisfia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067889_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Meghalt a börtönben a 20 éven át Moszkvának kémkedő FBI-ügynök

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15847_resized.jpg?avcount=1686035422
origo.hu

Megmutatta bomba testét Nádai Anikó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16063908_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2023. június 5-11.: a Bak Hold rendet tesz, a Vízöntő Hold izgalmas ötleteket hoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15820_resized.jpg?avcount=1686035422
life.hu

Multifokális lencse 50% kedvezménnyel (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15830_resized.jpg?avcount=1686035422
hirfm.hu

Elindult Magyarország legújabb rádióállomása! Hallgass bele!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16066989_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Árulkodó jel Szoboszlai távozására, megtalálta utódját a Lipcse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15817_resized.jpg?avcount=1686035422
life.hu

A bőséges folyadékbevitel is lehet a hólyaghurut ellenszere(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/9NtL2X3FDNZCV_CKe1ta9feaySAqD9t2-6WzbBq1trA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZWY2MWY4YzBmMzRlNGY4NWRhNTU4M2U2MTlhOWU0.jpg
Dráma

„Tönkretett a stressz, műtétre volt szükségem!” – a Szekszárdon meggyilkolt kislány édesanyjának komoly fájdalmai vannak

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/GyVRuxZPyPgDw6LxmoDybLUQLuXK8hPEnJ8PT6xB-fo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmNWIwNmVmZjQzMTRkODFhOTVkZGJiYWRiYmI3MTA0.jpg
Gyász

"Még a lelkem is belesajdul" – százak siratják Tamást, a motoros horrorbaleset áldozatát