Megházasodott a Virtuózok “Kukorica Jancsija”

Megházasodott a Virtuózok “Kukorica Jancsija”

esküvő
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 12. 12:50
Bors

Kilenc évvel megismerkedésük után Budapesten vette el szerelmét a vietnámi operaénekes. Ninh Duc Hoang Long, aki időközben magyar állampolgárságot szerzett, ritkán beszél a magánéletéről, ezért kevesen tudják, milyen romantikus út vezette őt az oltárig.

– Terezával kilenc éve, egyetemista korunkban ismerkedtünk meg. Egy iskolába jártunk, az albérletünk hálószobái pedig éppen szemben voltak egymással, így már a legelején kiszúrtam magamnak. Éreztem, ő lesz a feleségem.

– Összebarátkoztunk, nekem pedig kifejezetten az előnyömre szolgált, hogy sok fiúnak kezdett el tetszeni. Ugyanis, amikor elege lett a hódolókból, megkért, hogy játsszuk el, én vagyok a párja. De a játék valósággá vált és egymásba szerettünk – mondta a Best magazinnak az operaénekes.

Mindössze két tanú és a barátaik társaságában mondták ki a boldogító igent Budapesten.

– Tereza katolikus, ezért megkeresztelkedtem, és nyáron hazautazunk Vietnámba, hogy templomi szertartáson, családi körben is egybekeljünk. Ezt követően visszajövünk Magyarországra, ugyanis itt tervezzük a közös jövőnket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.