Aktuális

Ingyenesen kapják a tankönyvet az 1-9. évfolyamos diákok

Bors

Létrehozva: 2019.04.02.

A 2020-21-es tanévtől minden diák ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez a köznevelésben és a szakképzésben - mondta az oktatási államtitkár kedden Budapesten.

Forrás: Thinkstock

Bódis József, a VI. kerületi Bajza utcai általános iskolában tartott sajtótájékoztatón rámutatott: ezzel befejeződik a 2013-14-es tanévben indult folyamat, amellyel felmenő rendszerben vezették be az ingyenes tankönyvellátást. A mostani tanévben az első kilenc évfolyamon juthattak hozzá térítésmentesen a tankönyvekhez a diákok - emlékeztetett. 

Az oktatási államtitkár az intézkedés céljaként jelölte meg, hogy egyenlő esélyt biztosítsanak minden diák számára. Fontosnak nevezte azt is, hogy minőségi tankönyveket tudjanak a tanulóknak adni. 

Az ingyenes tankönyvellátásra eddig több mint 12 milliárd forintot fordítottak évente, ez a forrás tovább bővül majd - tette hozzá Bódis József. 

Kiemelte: az intézkedéssel, amely egymillió százötvenezer diákot érint és egy-egy tanuló esetében 10-15 ezer forintos támogatást jelent, jelentős terhet vesznek le a családok válláról.

Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke arról beszélt, hogy a tankönyvjegyzékben idén egyetlen területen volt változás: a jegyzék lezárásának időpontja február 15-ére került át. Ez alól a sajátos nevelési igényű tanulók kiadványai és a nemzetiségi tankönyvek jelentenek kivételt, ott június a határidő - jelezte.

Az OH elnöke visszautasította, hogy a kínálat nagymértékben szűkült volna. Elmondta: csaknem 3000 cím szerepel a jegyzéken, és ezek mintegy fele nem állami kiadású. 

Kitért arra is, hogy az idén 1,4 milliárdot fordítanak arra, hogy köztudottan népszerű tankönyveket megvásároljanak az állami portfólió részére, például Mohácsy Károly irodalomkönyveit vagy a Hajdu-féle matematikasorozatot. Csökkenés volt ugyanakkor az idegen nyelvi tankönyveknél, de még így is széles palettáról lehet választani. 

Tőczik Zsolt, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) ügyvezető igazgatója "óriási könnyebbségnek" nevezte, hogy a tankönyvjegyzék idén hamarabb lezárult.

Közölte: március 15-ével megnyílt a tankönyvrendelés adminisztrációs modulja, így a tankönyvfelelősök, pedagógusok két héttel több időt kaptak az esetleges változások rögzítésére. 

Az OH-tól április 1-jén megkapták a tankönyvjegyzék első, hivatalos formáját, a pedagógusoknak április 30-ig van lehetőségük a tankönyveket megrendelni, az esetleges módosításokat június 30-ig tehetik meg - tette hozzá. 

Ezután összesítik a rendeléseket országosan, a múlt évhez hasonlóan idén is mintegy 13 millió tankönyvvel számolnak. 

Az iskolákba augusztusban, előre egyeztetett időpontban, szállítják a könyveket, a hónap végére minden intézményben ott lesznek a szükséges számú kiadványok - ígérte. 

Pótrendelésekre augusztus 21-e és szeptember 15-e között lesz lehetőség - közölte a Kello ügyvezető igazgatója.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192793_auto_resized.jpg
origo.hu

Megváltoztatták az F1-es Miami Nagydíj végeredményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1714999811
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1714999811
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188271_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714999811
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714999811
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya