Horror Baranyában: Tüzelő közé rejtette kisbabáját Brigitta

Horror Baranyában: Tüzelő közé rejtette kisbabáját Brigitta

baba
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 08. 05:10
Szülés után egy papírdobozba, majd a szenes kazán mellé rejtette újszülöttjét az a baranyai nő, aki erősen kivérzett állapotban szállítottak kórházba és jelenleg is altatásban tartják. A környékbeliek belegondolni sem mernek, mi lehetett Brigitta  terve a holttestel.
Munkatársunktól

Az elsődleges szakértői vizsgálatok szerint az asszony terhessége ötödik hónapjában  életképes fiút hozott a világra még szerdán, de mindez csak péntek este derült ki, miután Brigitta rosszul lett és nagyon vérzett. Ezt a nő élettársának egyik fia mondta a Borsnak. Miután bevitték Pécsre és kiderült, hogy szült, utána pár órával jött egy újabb mentő és a rendőrök.

– Apám nem mert belenézni a dobozba, amikor a rendőrök kiérkeztek. Teljesen kikészült idegileg, nem tudott semmit Brigit terhességéről, ahogy senki a faluban – mondta a Borsnak a nő élettársának fia. A vékony asszonyon nem látszott a terhesség, bár a falubeliek szerint furcsa volt, hogy a jó időben is hosszú, bő télikabátban közlekedett.

– Én együtt dolgozom vele Pécsen, kedden szólt, hogy hányingere és hasmenése van, ezért nem jön be dolgozni – mondta a Borsnak a fiú, aki a azóta már többször járt bent Briginél a kórházban, de nem tudott beszélni vele, mert mélyaltatásban tartják.

– Bent ma­­radt a méhlepény, nem tudta megszülni, ezért lett rosszul. Gondolom vérmérgezést kaphatott, nagyon remélem, hogy túléli. Még nem tudták kihallgatni a rendőrök, majd, ha magához tér – tette hozzá a fiú.

– Sajnálom szegény urát, van elég baja. Úgy tudom, hogy a dobozt, amibe a kisfiút beletette, Brigi hátra vitte a vegyes tüzelésű kazánhoz, és bekészítette a fa és a szén közé. Bele sem merek gondolni, hogy mi tervezett a kicsivel – mondta az egyik szomszéd, aki leginkább azért aggódott, hogy elmaradt a hétvégi kerti buli.

– Vasárnapra bográcsozást terveztünk Jánosnál a kertben, hát ez most jól elmaradt a szülés miatt – sajnálkozott a szomszéd. Brigi általános iskolás lányával öt éve költözött a faluba Pécsről, a helyiek szerint jómódban, rendesen, szeretetben éltek Jánossal, aki építési vállalkozóként sokat dolgozott, hobbiból pedig zenélt.

A Bors telefonon érte utol a háromszáz lelkes település polgármesterét, Balogh Imrét. A polgármester nem kívánt részletekbe bocsátkozni, annyit azonban elmondott: a házban élő asszony eltitkolta a terhességét. A szülés után azonban rosszul lett, feltehetően ezért hívtak hozzá mentőt és így derülhetett ki az is, hogy gyermeket hozott a világra.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közölte: az asszonyt erős vérzéssel szállítottak kórházba a mentők pénteken, a délutáni órákban. A nőt ellátták, majd a kórház jelezte a rendőrségnek, hogy az asszony a kórházba szállítását megelőző na­pokban szült. Az or­vosszakértői vélemény szerint a csecsemő élve született, és ellátatlansága vezetett a halálához. A 39 éves nő nincs kihallgatható állapotban. Ellene emberölés bűntette miatt nyomoz a Baranya Me­gyei Rendőr-főkapitányság. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.