Miközben a budapesti nyomozók többféle kábítószergyanús anyagot foglaltak le a dílertől, megérkezett egy újabb vásárló.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói 2019. április 9-én délután egy Hunyadi téri lakásban elfogták a 49 éves budapesti R. Attilát és a 28 éves szintén budapesti K. Gergelyt.
Időközben a helyszínen megjelent a 26 éves üllői Sz. Gergő, aki a rendőröket meglátva elszaladt, de a nyomozók a helyszín közelében elfogták. Az intézkedés során megállapítást nyert, hogy a két férfi azért ment a lakáshoz, hogy R. Attilától kábítószert vegyen – adott hírt róla a rendőrség honlapja.
A rendőrök kutatást tartottak a terézvárosi lakásban, ahol többféle kábítószergyanús anyagot – közel 376 gramm növényi törmeléket, 48 gramm fehér masszát, 107 gramm fehér port, valamint tablettákat – találtak. Továbbá lefoglalták a kábítószer tárolásához és adagolásához használat eszközöket is.
A BRFK VI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói R. Attilát – őrizetbe vétele mellett – kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek a letartóztatásának indítványozására. K. Gergelyt és Sz. Gergőt pedig kábítószer birtoklása vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.