A túraautó-világkupa (WTCR) az idén szupergriddel vonul fel: a 26 tagú mezőnyben (amely szabadkártyás versenyzőkkel tovább bővül az egyes helyszíneken) hat világbajnok méreti meg magát. Nem túlzás állítani, hogy mindenki itt lesz, aki számít a túraautózásban, ami egyúttal azt is jelenti, hogy elképesztő test-test elleni csaták várhatók.
Az idén tíz helyszínen méretik meg magukat a versenyzők (egyetlen újként a malajziai Sepang került be a naptárba), s a sorozat második hétvégéjét tartják meg április 27-28-án a Hungaroringen, ahol két magyar versenyzőnek is szurkolhatunk.
A túraautó-világbajnoki ezüstérmes Michelisz Norbertet aligha kell bárkinek bemutatni – a Hungaroring lelátói az ő nevétől voltak hangosak az utóbbi években –, a himesházi pilóta a tavalyihoz hasonlóan az idén is egy Hyundai-t állít csatasorba. Egyelőre nehéz lenne bármit is mondani az esélyekről (hiszen a csapatok csak nem sokkal az első futam rajtja előtt kapták meg az esélykiegyenlítés céljából megalkotott BoP-táblázatot), de aki ismeri Micheliszt, tudja, hogy minden futam rajtjához úgy áll oda, hogy meg akarja nyerni, s hogy gyorsasága révén erre van is esélye.
A WTCR-mezőny állandó tagja lesz az idén Honda-támogatást kapó ifjú titán, Tassi Attila is, aki nem ijed meg a saját árnyékától, s belemegy a test-test elleni csatákba a legnagyobb nevű riválisokkal szemben is. Ha a vezetési stílusáról kérdezik, azt mondja, agresszív, ha arról, hogy milyen ember, akkor azt válaszolja, makacs – ez remek kombináció, hogy valakiből idővel nagy bajnok váljék. Jelenleg azonban ő a mezőny legfiatalabb versenyzője, s elsődleges célja, hogy a lehető legtöbbet tanuljon bemutatkozó szezonjában.
A fent említett két pilóta miatt (és akkor azt még nem is említettük, hogy a szabadkártyások kilétére eddig nem derült fény) is érdemes lesz kilátogatni a mogyoródi versenypályára, ahol két nap alatt három versenyfutamot tartanak – egyet szombaton, kettőt vasárnap –, és ahol valódi tűzijáték várható.
A viadalra paddock-belépésre is jogosító jegyek már 7900 forinttól kaphatók a www.gpticketshop.hu weboldalon és a kijelölt töltőállomásokon. A belépés 14 éves korig ingyenes.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.