Téveszméi ellenére is börtön vár Tiborra

Téveszméi ellenére is börtön vár Tiborra

bűnügy
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 22. 08:30
Munkatársunktól

Nem volt teljesen beszámítható, mégis 13 év fegyházra ítélték tegnap első fokon N. Tibort, aki brutális kegyetlenséggel, a nyílt utcán vágta el volt barátnője torkát Nagykanizsán. Mint arról a Bors is beszámolt: 2017 szeptemberében egy elfajult szerelmi dráma torkollott vérfagyasztó gyilkosságba. A négygyermekes Tibor egy ablakráccsal ütötte le Mónikát, 35-ször mártotta bele a kését, majd elvágta a nő torkát.

A most 40 éves férfi öt éve került kapcsolatba Mónikával, aki szerinte zsarnokoskodott felette. – Már a volt feleségem létezése is zavarta, ellenőrzött a Facebookon, és előfordult, hogy bezárt a lakásba – mondta egy korábbi tárgyalásán.

A végzetes napon is veszekedtek, Tibor ezután az utcán, szemtanúk előtt követte el borzalmas tettét. A vérfürdő után a lakásába rohant, hogy öngyilkos legyen, de nem talált hozzá elég éles kést.

A szakértő szerint a férfi kóros elmeállapotban szenvedett a szörnyű gyilkosság elkövetése közben, de ez nem tette képtelenné arra, hogy felismerje, mit tett. Az ítélet indoklásában elhangzott, hogy kitartóan törekedett Mónika meg­semmisítésére, és a szemtanúk sem zavarták.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.