Aktuális

Sáfár Anikó életet mentett

Fái

Létrehozva: 2019.03.21.

Díva lesz egy napi sorozatban, de csak játssza, igazából sosem volt az. A színésznő dolgozik, háztartást vezet, mindennap főz, szabadidejében pedig életet ment.

Forrás: Móricz István

Társulatával járja az országot, és ha éjjel kettőkor hazaér, megeszik négy-öt zsíros kenyeret hagymával, mert attól megnyugszik. Ennek ellenére Sáfár Anikó légiesen karcsú.

– Túlpörgök, tíz emberre való energiám van, azért nem számít, hogy mennyit eszem, mert elégetem – magyarázza vidáman.

– Ha busszal megyünk turnéra, mindig csomagolok szendvicset még a kollégáknak is. Mindennap főzök, nem vagyok díva. Kevés olyan kolléganőm van, aki dívaként éli a hétköznapokat. A színészők mindenüket odaadják azért, hogy szeressék, becsüljék, tiszteljék őket. Kevés olyan van, akit a tenyerén hord a párja, és mindent megad neki.

Márpedig Anikó most díva lesz, méghozzá a Jóban Rosszban című napi sorozatban.

– Meglepett, de nagyon örültem, hogy hívtak. Örülök, hogy ennyi idősen újra bekerültem egybe. Díva leszek, aki bemegy a klinikára, hogy megműttesse magát. Igazi díva, aki hisztizik, de eléri, amit akar. Még erőm teljében vagyok, és boldog, hogy hívnak, gondolnak rám.

A TV2 Mokka stúdiójában Anikó felidézett néhány olyan történetet, amikor nem szendviccsel segített másokon, hanem életet mentett.

– Egyszer Miklósy Judit kislánya belecsúszott a Körösbe. A színészek lemerevedtek, én meg utána ugrottam a gyors- sodrású vízbe. Jó úszó voltam, gyerekkoromban versenyeztem. Kerestem mindenütt, de nem találtam. Hiába nyitottam ki a szemem a víz alatt, olyan sötét és zavaros volt, hogy nem láttam. Végül a lábammal éreztem valamit, úgy hoztam fel a kis testét. Mikor a Borikából kinyomtuk a vizet, és magához tért, azt mondta a négyéves kislány: tudtam, hogy meg fogok halni.

Tanultam akupresszúrát, és életmentést. Egyszer a közértben egy idős néni lett rosszul, de mire kijött a mentő, már magához tért, mert alkalmaztam rajta a tanult fogásokat. Egy barátunk pedig a kapunkban kapott stroke-ot. Alig tudott beszélni, dőlt el. Elkaptam, leültettem, de nem engedtem lefeküdni, és beszéltettem. Mire a mentő odaért, már el sem akart menni vele.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek