Újra és újra felháborodnak a budapestiek közterületi fák „körbebetonozásán”. Most épp a Nyugati pályaudvar előtt készült fotókat töltött fel valaki a Facebookra azzal, hogy „ezek a fák most meg fognak halni, mert nem szellőznek semmit, így a talajvíztől simán megsülnek vagy elrohadnak, és persze egy millimétert sem tudnak többé növekedni”.
Régen a városi fák körül úgy alakították ki a burkolatot, hogy a törzs körül egy bizonyos sugarú körben szabadon hagyták az anyaföldet, legfeljebb egy fémrácsot tettek rá. Ezt váltotta fel most a Nyugatinál is egy olyan anyag, ami kavics és műgyanta keveréke. Korábban a Széll Kálmán tér felújításánál is ilyen burkolatot alkalmaztak a fák körül.
– Tökéletesen fény- és vízáteresztő hatású anyagokkal burkoljuk be a főváros utcáin a fák tövét. Ezek talán még jobban is vezetik a vizet, mint a kőkeménnyé vált talaj – mondja Szerdahelyi Sára, a Főkert kommunikációs munkatársa a Borsnak. – A régi fémrácsok már balesetveszélyesek voltak, eltöredeztek, nem lehetett normálisan takarítani őket – már amelyiket még nem lopták el. Szeretnénk mielőbb letenni ezt a burkolatot a főváros összes fájánál, hogy korszerűbb és egyszerűbb legyen a város tisztán tartása. Így a fa tövébe kerülő ürüléket, szemetet, egyéb szennyeződést is egyszerűen el lehet takarítani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.