Aktuális

Novák: a Fidesz nem maradhat az Európai Néppártban annak további balra tolódása esetén

Bors

Létrehozva: 2019.03.23.

Forrás: MTI

- A Fidesz nem maradhat az Európai Néppártban (EPP), ha a pártcsalád tovább tolódik balra hagyományos értékeinek képviselete helyett - mondta Novák Katalin, a kormánypárt külügyekért felelős alelnöke a Magyar Hírlapnak nyilatkozva.

A Fidesz politikusa a lap szombati számában megjelent interjúban a Fideszre és az EPP-re utalva úgy fogalmazott, "szétköltöztünk, de még nem váltunk el".

Kiemelte, nem érdemes ultimátumokról beszélni az EPP döntésével kapcsolatban, "nem vagyunk alá- és fölérendeltségi viszonyban egymással". "Ezért is mondtuk ki, hogy akaratunkon kívül minket nem lehet felfüggeszteni vagy kizárni" - folytatta Novák Katalin, majd rámutatott, "Brüsszelben kölcsönösen adtunk egymásnak egy esélyt, hogy felmérjük, milyen perspektívát látunk a jövőre nézve".

A Fidesz alelnöke aláhúzta, nincs hivatalosan olyan lista, amit pontról pontra végig kellene venni, Manfred Weber frakcióvezető és bizottsági elnökjelölt feltételeiből ugyanakkor a plakátkampány befejezése és a bocsánatkérés is teljesült. Kijelentette, a CEU-t nem tekinti olyan kérdésnek, amely sorsdöntő lenne az EPP és a Fidesz kapcsolatában, de ott is megvizsgálják az elhangzott javaslatot.

"Egyébként nem vizsgálóbizottság érkezik Magyarországra, amely hoz egy egyoldalú döntést, hanem párbeszédet fogunk folytatni" - fogalmazott, példaként említve, "a helyzet olyan, mint egy házasságban, amikor a kapcsolat olyan pontra érkezik, hogy végig kell gondolni, hogyan tovább".

Novák Katalin beszélt arról is, Varga Judit uniós kapcsolatokért felelős államtitkárral és Szájer József fideszes EP-képviselővel azért segítik majd a néppárti "bölcsek tanácsát", hogy "végre tényeken alapuló állásfoglalás fogalmazódjon meg, ne a nyugati liberális médiából, hanem első kézből tájékozódjanak".

Emellett megnézik azt is, a Fidesz mire számíthat május után, melyik lesz az a politikai közösség, ahol a leginkább tudják képviselni a magyarok érdekeit. "Ez fogja meghatározni, hogy milyen politikai közösség tagjai leszünk" - közölte.

Elmondta, egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy a Fidesz a néppártban folytatja, nagy kérdésnek nevezte ugyanakkor, hogy "a tagpártok rádöbbennek-e végre, hogy vesztes pálya a balra tolódás". Hangsúlyozta, a néppártnak csak akkor van jövője, ha jobbközép pártszövetség marad, ha pedig tovább tolódik balra, akkor a Fidesznek nincs helye benne.

A Fidesz alelnöke emlékeztetett, Orbán Viktor miniszterelnök korábban már felhívta a figyelmet arra, hogy vizsgálják meg, mi az oka a néppárt gyengülésének, miért van az, hogy az EPP tagpártjai közül egyre kevesebb van kormányon, miközben folyamatosan erősödnek a szélsőséges erők.

Novák Katalin tényként említette, hogy nem minden - hagyományos besorolás szerint - tőlük jobbra álló erő elfogadhatatlan és szélsőséges, ezt szerinte egyenként lehet felmérni.

A kormánypárti politikus feltette a kérdést: miért hagyták, hogy ma Európában az úgynevezett szélsőjobboldali erők birtokolják az olyan jelszavakat, mint a nemzet, haza, család és biztonság. "Ez egy vesztes játszma, de még jól ki lehet jönni belőle, ha kellő időben visszatalálunk a saját értékeinkhez" - tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy az EPP szerdai döntésének helyszínén "az volt a hangulat, hogy a Fidesz győzött, sokan lógó orral távoztak". A lényeg azonban nem ez, hanem hogy "végre a valódi politikai ellenfeleinkre koncentrálhatunk, ráfordulhatunk a kampányra" - fogalmazott.

A Fidesz alelnöke reményét fejezte ki, hogy mostantól a néppárt többi tagja sem rájuk mutogat, hanem a választókhoz szól, és elmondja, milyen Európát szeretne, igent vagy nemet mond a tömeges bevándorlásra, családra, kereszténységre.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715033412
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195165_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715033412
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715033412
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715033412
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?