Kínos: tévedésből Németország helyett Skóciába ment az utasszállító

Kínos: tévedésből Németország helyett Skóciába ment az utasszállító

tévedés
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 25. 17:05
Bors

Igencsak kellemetlen meglepetésben volt része az utasoknak a British Airways Londonból Düsseldorfba tartó járatán, amikor a landoláskor elhangzott az “üdvözöljük Edinburghban” bejelentés. Az utasszállító ugyanis tévedésből nem Németország, hanem Skócia felé vette az irányt, és a skót fővárosban landolt.

A brit légitársaság szerint nem a pilóták tévesztettek, és mivel a London City repülőtérről indult járat repülési terve Edinburghba szólt, a skóciai város repülőterének légi irányítói engedélyezték a leszállást. Azaz magát a repülési tervet állították ki hibásan. A British Airways járatát egy lízing szerződés keretében a WDL Aviation német cég működteti. A BA közölte, dolgoznak a WDL-lel azon, hogy kiderítsék, miért terjesztettek be hibás repülési tervet.

Sophie Cooke, a gép egyik utasa, aki hetente utazik a német városba Londonból, elmondta, amikor a pilóták bejelentették, hogy Edinburghban fog a gép leszállni, az utasok azt hitték, tréfálnak. A nő még meg is kérdezte a személyzet egyik tagját, hogy vicceltek-e.

Leszállás után a pilóták arra kérték az utasokat, hogy emelje fel a kezét, aki Düsseldorfba akar utazni. Mindenki felemelte - tette hozzá.

"A pilótának gőze sem volt arról, hogyan történhetett a dolog. Elmondta, soha korábban nem fordult vele elő ilyen, és a személyzet megpróbálja kideríteni, mit tehetnek" - mondta.

A repülőgép két és fél órán át tartózkodott az edinburghi repülőtéren, mielőtt elindulhatott Düsseldorfba - írja az MTI.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.