Kekeckedett a kisgyerek az árufeltöltővel, aki mérgében bepakolta őt is a polcba – videó

Kekeckedett a kisgyerek az árufeltöltővel, aki mérgében bepakolta őt is a polcba – videó

árufeltöltő
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 14. 17:30
Bors

Szórakozásból bosszantotta egy nyolcév körüli fiú az árufeltöltőt, aki végül megelégelte a csínyt.

A gyermek – szemtanúk szerint – előzetesen többször is viccelődött az egyik angliai szupermarket dolgozójával, akinek végül elfogyott a türelme. 

Férfi megragadta, majd szitkozódva a polcok közé lökte a kekeckedő kisfiút, aki el is esett. A gyermek állítólag gyomron akarta ütni a dolgozót, aki ezt nem hagyta, és ellökte őt.

A biztonsági kamerák alapján azonban nagyon nehéz megmondani, hogy valójában mi is történhetett a tavaly augusztusi incidens során.

Egy ott dolgozó elmondta, hogy az érintett munkatárs azóta önként felmondott. A cég szóvivője elítélte a történteket, és már az eset után rögtön belső vizsgálatot rendelt el. Azt nem tudni, hogy a gyermeknek lett-e bármilyen baja az esést követően, ahogyan azt sem, indult-e eljárás a türelmét elvesztő árufeltöltő ellen. 

(via DailyMail)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.