Hétköznapi hősök: Drónfotókkal segítenek a beteg Krisztiánnak

Hétköznapi hősök: Drónfotókkal segítenek a beteg Krisztiánnak

hős
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 09. 18:30
Néhány napja műtötték meg a 16 éves sümegi Varga Krisztiánt, aki egy nagyon ritka genetikai betegségben szenved. Zoli és<br /> Norbi fotóik elárverezésével segítenek neki.
B. B. A.

Krisztián az úgynevezett hidradenitis suppurativában (HS), vagyis verejtékmirigy-gyulladásban szenved, ami miatt a teste folyamatosan tályogosodik. A történetével a közösségi oldalon találkozott először Tóth Zoltán. Megérintette, pláne, hogy földije a 16 éves fiú, mindketten sümegiek.

Elhatározta, valahogy segíteni szeretne, de hogy ho­gyan, azt akkor még nem tudta, ahogy azzal sem volt tisztában, annyira komoly a betegség, hogy a tini ápolása folyamatos kötözéssel jár, a gyenge immunrendszere miatt pedig még közösségbe sem járhat. Zoli hobbija a fotózás, azon belül is a drónfotózás. A közös érdeklődésnek köszönheti barátságát a badacsonytomaji Varga Norbival, akivel együtt találták ki, hogyan tudnának gyűjteni Krisztiánnak és édesanyjának, Andreának. 

– Arra jutottunk, hogy mindketten készítünk egy fotót a sü­megi várról, megcsináltatjuk vá­szonképnek, és licitre bocsátjuk. A befolyt összeget pedig felajánljuk a családnak. Rájöttünk vi­szont, hogy így kizárjuk azokat, akik kisebb összegekkel, ruhákkal vagy egyébbel támogatnák őket, így az egyiket végül ki fogjuk majd sorsolni azok között, akik ilyesmit ajánlottak föl. Így mindenki, aki utal a bankszámlájukra, részt vesz a sorsoláson, sőt még azok is, akik egyéb használati eszközökkel segítenek – mondta a Vasárnapi Borsnak Zoli.

Krisztián édesanyja, Andrea nagyon meghatódott, hogy a két fiú ennyire a szívén viseli a sorsukat. Elmondta: már most összegyűlt annyi támogatás, amennyi elég lesz egy évre a gyógyszerekre, ápolásra, orvosi kezelésekre. Krisztián februári műtétje során ágyéktájon csonthártyáig eltávolították a tályogokat. Ugyan most egy ideig nem kell tartani attól, hogy 
rosszabbodik az állapota, de az ördög nem alszik, a tályog sajnos a test más részein újra támadhat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.