Gázoló postásautó – újrajátszatták apjával Jánoska halálát

Gázoló postásautó – újrajátszatták apjával Jánoska halálát

gázolás
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 28. 04:10
Álmaiban gyakran újraéli kisfia tragikus halálát János, ám most a valóságban is fel kellett idéznie a tragédia minden pillanatát. A gázoló mellett a családfő is komoly büntetésre számíthat.
L. B.

Se éjjele, se nappala az Orsós családnak, amióta tavaly októberben halálra gázolta a másfél éves Já­noskát egy postás a házuk kapujában. Mint a Bors akkor megírta: a Somogy megyei település, Kisberény egyik zsákutcájába hozott levelet a kézbesítő. A családfő odasétált a kocsi túloldalára, s a vezetői oldalon lévő ab­lakon átvette a küldeményt. A kiskapu nyitva maradt, az udvarban játszadozó kisfiú pedig a má­sodperc törtrésze alatt az édesapja után szaladt. Épp a kocsi előtt volt, amikor annak sofőrje a gázra taposott. Jánoska a szülei karjaiban halt meg, áthajtott rajta a pos­­tásautó. A tragédiát a család házára felszerelt kamera végig rögzítette.

A baleset óta Orsós János már többször látta a postást, de a na­pokban közvetlen közelről kellett a szemébe néznie. Az ügyben ugyanis helyszíni bizonyítási kísérletet tartottak.

– Két hete voltak itt a szakértők és a rendőrök. Mindent pontosan úgy kellett újra eljátszanunk, ahogyan az korábban megtörtént, ezt a kamerán is leellenőrizték. Egy postáskocsit és a férfit is idehozták. Ugyanúgy odamentem hozzá, és átvettem tő­le a leveleket, de még bocsánatot sem kért – me­sélte megbotránkozva a Borsnak János.
A rendőrség korábban a Borssal közölte: a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt folytat nyomozást, a büntetőeljárásban szakértők bevonásával vizsgálják az esetet. Az általuk adott szakvélemény alapján dönt a nyomozóhatóság a gyanúsításról és a vezetői engedély bevonásáról. A Bors információi szerint ez megtörtént, a családapát és a postást is meggyanúsították, de a rendőrségtől tegnap erről bővebb tájékoztatást már nem kaptunk. Úgy tudni, a kézbesítő azóta is vezet, így vélhető­en a jogosítványát meg­tarthatta.
Információink sze­rint a kamerafelvételek alapján kiderült, hogy a postás láthatta a gyereket, amikor a gázra lépett, ugyanis Jánoska nem volt teljes takarásban.

Úgy tudjuk, jelen állás szerint a családfőnek gondatlan emberölés miatt, a kézbesítőnek pe­dig halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt kell felelnie. A nyomozás lezárása azonban még messze van, igazságügyi orvos és közlekedési szakértő is dolgozik az ügyön. A gyászoló család szeretne elköltözni a településről. A Magyar Posta Zrt. a gázolás után közölte: együtt­éreznek a tragédia érin­tettjeivel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.